Kitartani az eszme, a feladat mellett

Lukács Melinda Szabadka Kiemelt cikk

Énekeljetek új dalt az Örökkévalónak címmel lett megtartva a második szabadkai kántorkoncert

Telt ház előtt léptek fel budapesti kántorok a szabadkai városházán szerdán este, a koncert végén a közönség állva tapsolt. A kántorkoncertre a második Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál programjaként került sor, támogatója Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa. A közönséget dr. Babity János főkonzul köszöntötte:

– Az első kántorkoncertet egyfajta kísérletnek gondoltuk a Szabadkai Zsidó Hitközséggel együtt, tavaly ugyanis Magyarország az IHRA, azaz a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetségi elnökségét töltötte, ez oknál fogva pedig arra törekedtünk, hogy illő módon emlékezzünk meg a holokauszt vajdasági, észak-bácskai áldozatairól. Szóltunk a múltról, ugyanakkor a jövőről is, az életről és annak minden egyes derült pillanatáról. Ennek egyik programja a kántorkoncert volt, amely tavaly óriási sikert aratott. A mai technikai vívmányainak köszönhetően a koncertet többen is láthatták és bőven kaptunk pozitív visszajelzést. Ezért úgy gondoltuk, hogy az IHRA-év elteltével ezt a feladatot nem hagyhatjuk abba, még akkor se, ha tavaly több pénz állt rendelkezésünkre. Nem minden a pénzről szól, hanem arról, hogy kitartsunk az eszme, a feladat mellett. Ezt szeretnénk továbbvinni a kántorkoncerttel, amely során életkedvet, humort és magas művészi élményt kaphat a közönség –hallottuk dr. Babity Jánostól.

A fesztiválszervezők nevében Szabados Róbert, a Szabadkai Zsidó Hitközség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket:

– Az Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál immár kiemelt jelentőségű rendezvénnyé lett emelve, így a város részéről a rendezvény fontos részét képezi Szabadka kulturális életének. A város felismerte, hogy a sokszínűség gazdagít, és vállalta a fesztivál fővédnökségét. Ez a második koncert, amelynek létrejöttéhez hozzájárult az egy évvel ezelőtti sikere, hiszen sokak szerint frenetikus és szenzációs volt. Ez a hangverseny Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ajándéka a szabadkaiaknak – mondta Szabados Róbert.

A koncert előtt a közönséghez fordult Bunford Tivadar, a városi képviselő-testület elnöke is:

– Tavaly az első fesztivál kiváló alkalom volt arra, hogy a szabadkaiak megismerkedjenek egy új rendezvény alapötletével, az idei viszont már lehetőséget ad arra, hogy a fesztivál továbbfejlődjön és hagyományossá váljon. Gazdag és változatos programjával sok érdeklődőt vonz, akik szeretnék a tudásukat gyarapítani, nem csupán a zsidóság kulturális örökségéről, hanem arról is, mi alkotja egy közösség kultúráját napjainkban. A szervezők kiállítások, előadások, konceretek és színházi események révén ismertetik meg a városunkban és a régiónkban élő zsidó közösség kultúráját. A fesztivál hétnapos programja során a szabadkaiak betekintést nyerhetnek a zsidó kultúra minden szegmensébe, jobban megismerhetik, teljesen új tapasztalatokat szerezhetnek, és szép élményekkel gazdagodhatnak. Tulajdonképpen abban nyilvánul meg a kulturális interakció lényege, hogy a kultúra révén ismereteket szerezzünk és egymást megismerjük. Ebben segít bennünket az Őszi Kulturális Zsidó Fesztivál. A művelődési rendezvények jelentős mértékben hozzájárulnak a nekik otthont adó városok és országok hírnevének öregbítéséhez. Nagy öröm, hogy ezzel a fesztivállal városunk kulturális élete gazdagabbá és tartalmasabbá vált – fejtette ki Bunford Tivadar.

A koncert folyamán fellépett Budai Miklós, Raáb Gábor, Fellegi Balázs, Székelyhidi Hajna, Nógrádi Gergely és Zucker Immánuel, továbbá Neumark Zoltán zongorán.

A fesztivál csütörtökön ismét egy hangversennyel folytatódott, szombaton 11 órától pedig Zsidó örökség nyomán címmel rendhagyó idegenvezetés indul. Szabadka öt helyszínén öt előadó, a zsidóság a város ipari, művelődési, közegészségügyi és építészeti fejlődésében betöltött kevésbé ismert szerepéről szól. Ugyanezen a napon 19 órától Predrag Ejdus színészi estje lesz a Jadran színpadon. A fesztivál vasárnap zárul, ezen a napon a Szabadkai Városi Múzeumban 18 órától kezdődik Baranyi Anna Telcs Ede éremművészete című könyvének bemutatója, amely során a holland Jadwiga Pol-Tyszkiewicz kutatónő tart előadást, és megnyílik a Telcs-érmék és plakettek kamarakiállítás is.

 

Forrás: Magyar Szó

 

kantorkoncert01

 

kantorkoncert02

 

kantorkoncert03