Kispiacon ropták a gyerekek

Kispiac Kiemelt cikk

Hatodik alkalommal perdültek táncra Kispiacon a gyermeknéptánccsoportok a Jókai Mór Művelődési Egyesület által szervezett találkozón.

kispiac

A vasárnap délutáni programra a község kis táncosai önfeledt örömmel érkeztek. Sárkány Dóra, az egyesület elnöke hangot adott elégedettségének, hogy a találkozó ismét jó hangulatban lezajlott.

– Igazából itt látszik az, hogy honnan indul el egy néptáncos, honnan kezdődnek az első lépések, milyen nehézségekbe ütköznek. Emiatt nagyon jó ez a néptáncos-találkozó, hogy a kicsik is lássák egymást. Azonkívül, hogy a színpadra lépnek, fontos az, hogy lássák egymás népviseleteit, koreográfiáit. Egy-egy ilyen fellépésből rengeteget lehet tanulni, s nemcsak a koreográfusok számára hasznos, hanem függetlenül attól, hogy egészen kis gyerekekről van szó, ők is tanulni tudnak egymástól.

Mivel a gyerekek kommunikációja nehezebben indul el élőszóban, így az egyesület elnöke szerint kapcsolatépítésre is kiválóak ezek a találkozók.

Forrás: Magyar Szó