Kincsesládánk, Erdély: Torockón a turizmus és a műemlékvédelem a legfontosabb
Az ötszáz-valahány lelket számláló Fehér megyei falu mindannyiunk előtt több szempontból is példaként állhat. Szemet gyönyörködtető lakóházak sűrűjében sétálhatunk, amelyek kívül-belül több száz éves értékeket őriznek, láthatjuk, hogy a turizmus felívelő ágban van, a helyi lakosokból pedig vendégszeretet és közvetlenség árad. Kincsesládánk, Erdély című riportsorozatunk következő állomásaként Torockón jártunk, és bevalljuk, nagy kihívás volt hiányérzet nélkül összefoglalni mindazt, amit Torockóról, a helyiekről és a falu jellegzetességeiről érdemes elmondani. Mindazonáltal megpróbáltuk.
Torockó a Székelykő közvetlen szomszédságában fekszik, a falu számos pontjáról meg lehet csodálni a több mint ezer méteres kopár hegycsúcsot. Itt úgy tűnik, kétszer kel fel a nap, az első napfelkelte után ugyanis a korong elbújik a sziklák mögött, majd néhány pillanat múlva ismét előbukkan. Torockót szinte állandóan elárasztják a turisták, ráadásul 2016 óta itt szervezik a Double Rise összművészeti fesztivált is, amely elsősorban a fiatal, fiatal felnőtt korosztályt vonzza be. Legfontosabb látnivalói közé tartozik például a főtéren található unitárius templom, a Néprajzi Múzeum és az ivó- és használati vizet szolgáltató vajor.
Az 1300-as évektől kezdődően a 19. század végéig Torockón vasbányászat működött, Erdély-szinten itt termelték ki, illetve dolgozták fel a legjobb minőségű és a legnagyobb mennyiségű vasat. Az egész munkafolyamatot lefedték: a bányászattól a feldolgozásig és a kereskedelemig – avatott be a falu történetébe Furu Árpád műépítész, a kolozsvári székhelyű Transylvania Trust alapítvány Torockó Értékvédő Program című projektjének koordinátora. Annak ellenére, hogy a Thoroczkay család jobbágyai voltak, a torockóiak jól éltek, a vasbányászatnak köszönhetően olyan szintű tőkére tettek szert, amelyből saját életminőségükön is tudtak javítani. Így a torockói népépítészet már a 18. században sajátos formákat öltött. Az ablakok szintjéig félig tapasztott és meszelt boronaházak, a vörösre festett ablakkeretek és a magas zsindelytetők voltak ilyen jellegzetességek – magyarázta a műemlékvédelmi szakember. Kifejezetten Torockóra volt jellemző az is, hogy füles kemencében sütötték a kenyeret, mindehhez pedig a helyi bútorfestés és népviselet társult.
1848-ban Torockón is eltörölték a jobbágyságot. Néhány tűzeset után a 19. század második felében a falu teljesen másképp épült újra. „Ekkor jöttek a létre a ma is látható szépen díszített, fehérre meszelt, magas, reprezentatív kőházak” – fejtette ki Furu Árpád. A szász falvak és Erdély más kisvárosai jelentettek mintát ekkor a falu számára. A szakember szerint Torockó építészete olyan, mint egy díszes csokor – „minden ház egy kicsit más, de jól látszik, hogy ugyanahhoz a családhoz tartozik”.
A Transylvania Trust alapítvány fontos és eredményes műemlékvédelmi programba kezdett 1996-ban Torockón, melynek köszönhetőn rendezett, patinás lakóházakat láthatunk ma a faluban, illetve a faluturizmus fellendítésében is nagy szerepet játszott. „Minden, az épített örökségért tenni akaró műemlékvédő próbálkozott valamit tenni Torockóért” – avatott be az előzményekbe Furu Árpád programkoordinátor, aki közölte azt is, már a kilencvenes évek elején felmerült, hogy Torockó méltó lenne egy világörökségi címre.
A műemlékvédelmi projekt egy testvér-települési kapcsolatra (Torockó–Énlaka–Budapest V. Kerületének Önkormányzata) épül, célja, hogy „tudatosítsa a torockóiakban, hogy milyen hihetetlen kincsek tulajdonosai”. „A kilencvenes évek elején, amikor sétáltunk a faluban és fényképeztünk, nagyon gyakran a helyiek kérdezték, hogy miért a régi házakat fényképezzük, hiszen ezek ósdiak, és azt mutatják, hogy nem volt tehetségük – azaz pénzük – arra, hogy újat építsenek, menjünk, fényképezzük inkább az új házakat. Látszott, hogy nem értékelik ezt az örökséget, nem büszkék rá, sőt szégyellik” – számolt be tapasztalatairól Furu Árpád. A program keretében minden történelmi ház tulajdonosa támogatást kap évi rendszerességgel, hogyha vállalja, hogy a ház utcaképi építészeti elemeit nem változtatja meg, vagy amennyiben szeretné, kikéri és elfogadja az alapítvány szakmai tanácsát.
„Ennek az ötletnek a mezsgyéjén elindulva egy sikertörténet bontakozott ki már a kilencvenes évek végén, hiszen Torockón mintegy 140 család csatlakozott a programhoz. Az építészeti örökség legnagyobb része tehát megmenekült, és néhány év leforgása alatt a helyiek már büszkék voltak arra, hogy ilyen házakban lakhatnak” – fejtette ki a műemlékvédelmi program koordinátora, aki hozzátette, az eredmények minden elvárást túlteljesítettek. A tulajdonosoknak már eszük ágában sincs lebontani az épületeket, mint ahogyan ez a kilencvenes évek derekán történt, mondta. Az anyagi alapokat a munkálatokhoz Budapest V. kerületi önkormányzata biztosítja immár több mint két évtizede.
Forrás: maszol.ro