Kimúlt az Allergia-Parlagfű Kerekasztal

Kiemelt cikk

Miután 1 év alatt senki sem tartotta fontosnak összehívni, így március 30-án az alapszabály értelmében megszűnt a Fenntartható Fejlődés Bizottsága által működtetett, 2008-ban létrehozott Kerekasztal.

Az allergiások számára a Kerekasztal egyetlen pozitív hozadéka a 2011-ben az e célból alakult ökológiai és jogi munkacsoportok által megírt javaslatcsomag volt, amelyet a Fazekas Sándor által vezetett minisztérium kommentár nélkül elsüllyesztett, majd egy ezzel szöges ellentétben álló, a magas parlagfűpollen-koncentrációt hosszútávra garantáló “stratégiát“ adott ki.

2015-ben Dankó Béla (FIDESZ) és Heringes Anita (MSZP) személyében új elnökség vette át a kerekasztal irányítását, amely fokozatos hanyatlásba kezdett. Azóta egyetlen érdemi döntés sem született, a résztvevő civilek javaslatait rendre lesöpörték.

A kormányzati szervek által uralt testület nem lépett fel a parlagfű-mentesítésre felajánlott SZJA 1% minisztérium általi “elbirtoklása” (cipőpucoló-ügy), majd később a horgász, fitnesz, motoros és egyéb egyesületeket megsegítő parlagfüves pénzek miatt sem. Ez utóbbit valamennyi, a kerekasztalon részt vevő civil szervezet kifogásolta, ám süket fülekre találtak. Nem sikerült elérni változást az évek óta igen aggályos módon módon üzemeltetett és milliókkal támogatott NÉBIH parlagfűbejelentő ügyében sem, bár a közérdekű bejelentések sorozatos elszabotálását az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is bírálta.

 

Forrás: Parlagfűpollen No Egyesület