Kilenc év börtönre ítélték

Ungvár Emberek

Kilenc év börtönre ítélték a KMKSZ-székház robbantásának szervezőjét

Bírósági döntés született a KMKSZ ungvári székháza ellen 2018 februárjában elkövetett robbantásos merénylet bírósági ügyében. A merénylet megszervezésével vádolt Kosztyantin Krivicset, akit szabotázzsal, engedély nélküli fegyverviseléssel, szándékos vagyonrongálással és okirat-hamisítással is vádoltak, június 30-án kilenc év szabadságvesztésre ítélték.

Az ügy vizsgálata több mint két éve tart az Ungvári Körzeti Bíróságon. Ez idő alatt több tucat bizonyítékot vizsgáltak meg, meghallgatták az összes megnevezett tanút. Kosztyantin Krivics végig tagadta bűnösségét. Elmondása szerint nem követett el bűncselekményt, nem vett részt összeesküvésben, és a tanúk vallomása sem igazolta, hogy köze lett volna a robbantásos merénylethez. Sőt, az ügyvéd által a bírói testületnek benyújtott jellemzés alapján Krivics becsületes állampolgár, akit szabadlábra kell helyezni.

„Tisztelt bírói testület! Kérem, hogy az ítélet meghozatalakor vegyék figyelembe az ügy minden részletét, beleértve a bírósági vizsgálat folyamán felhozott bizonyítékokat és azok megszerzésének törvényességét, a tanúk vallomását, és ezek alapján hozzák meg az igazságos és törvényes döntést. Mivel az ügyészség nem tudta alátámasztani az ellenem felhozott vádakat, hozzanak felmentő ítéletet” – mondta Krivics az utolsó szó jogán.

A bírói testület azonban négy vádpontban is bűnösnek találta Krivicset. Az ötödik, a szabotázs, nem nyert bizonyítást. Az elítélt nem kívánt nyilatkozni a döntéssel kapcsolatban, viszont Krivics ügyvédje, Valerij Borodij elmondta, hogy az ügyfele fel volt készülve az ítéletre. A védelem 30 napon belül fellebbezést nyújt be.

A KMKSZ ungvári székháza ellen elkövetett merénylet ügye ezzel nem zárult le, ugyanis július elsején egy másik tárgyalásra is sor kerül, ahol Biloborogyko és Kondratenko ül a vádlottak padjára, őket szintén a 2018 februárjában elkövetett merényletben való bűnrészességgel vádolják.

Forrás: https://karpataljalap.net