Civil Akadémia – Duray Miklós, Gubík László

online Ismeretterjesztő


MEGHÍVÓ
Palackposta Felvidékről
című rendhagyó ONLINE Civil Akadémiára
a Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében.
A CÖF-CÖKA megnyitja a Polgárok Háza online terét a szellemi honvédők előtt a 2020-21-es évadban.
Házigazda: Csizmadia László CÖF-CÖKA elnök

Vendég: Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író és egyetemi tanár
Gubík László felvidéki magyar politikus, a Magyar Közösség Pártja ifjúsági szervezete, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnöke, a felvidéki Esterházy Akadémia alapító igazgatója

Az organikusan magyar kulturális gondolkodás olyan személyiségeket választott ki az elmúlt több száz, ezer esztendőben, hogy bármerre is tekintsünk szét a széles Kárpát-medencében, mindenhol találunk nem egy, nem kettő követendő életmintát. Most fordítsuk tekintetünket Felvidékre. Éppen 120 esztendeje született lengyel édesanyától, magyar édesapától a nemes lelkű és szent életutat bejáró gróf Esterházy János. Nehéz, mártír-örökség az övé, súlyos teherként nehezedik rá vállalt sorsa a XXI. század emberére és fiataljaira. Gubík László felvidéki magyar politikus, az Esterházy Akadémia igazgatója szinte elsőként vállalta a magyar állampolgárságot, tudva, ezzel elveszíti a szlovák állampolgárságát. Ám a példaadás szükséges és reménnyel tölt el bennünket. Amint Duray Miklós Kutyaszorítóban című könyvének újraolvasása is azt üzeni, hogy „hivatásunk magyar, küldetésünk európai”. Népszámlálás zajlik Felvidéken.

Műsorvezető: Szabó Anett médiaszakember

A rendezvényre várjuk előzetesen kérdéseiket április 16-ig a email címre.
A program helyszíne a Polgárok Háza online felülete (az alábbi linken):
https://www.youtube.com/watch?v=cItJiud7cek
Időpontja: 2021. április 19. 17:30.
Kiemelt támogatónk: Szerencsejáték Zrt.
Együttműködő partner: Polgárok Háza