Kiállítással ötvözött színházi esték

Szőgyén Kiemelt cikk

A szőgyéni önkormányzat szervezésében tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Téli Színházi Esték rendezvénysorozata adott otthont „A zene görbe tükörben” című kiállításnak, mely a Visegrádi Alap támogatásával vándorol a Felvidéken.

A szőgyéni színházterem kiállítótermében várta a színház és a művészetek kedvelőit az a vándorkiállítás, amely szlovák, cseh, lengyel és magyar karikaturisták összesen 133 grafikájából állt össze.

A visegrádi országok karikaturistáinak nemzetközi tárlata ez, mely zenei témát dolgoz fel, a zene és a humor remek ötvözésével. A kiállítás megálmodója és egyben tulajdonosa a pozsonyi Deja-vu Club Polgári Társulás. Ez a projekt folytatása a 2002-től működtetett Koffer Galéria tárlatának, amely a Jazzfotó Szlovákia címet viseli, és vándorkiállítás formájában egyfajta kulturális misszióként van jelen.


A szőgyéni színházi esték sorozatában elsőként Korpás Éva és zenekara „Fecském” című, egész estét betöltő lemezbemutató koncertjének tapsolhatott a közönség, majd februárban az Érsekújvári Rockszínpad előadásában „A játék újra él – Mamma Mia!”című előadást mutatták be nagy sikerrel. A bérletek tulajdonosai választhatták még a Győri Nemzeti Színház „Doktor Zsivagó” című musical előadását, a Fővárosi Nagycirkusz előadását „Lúdas Matyi a cirkuszban” címmel és a nyitrai Andrej Bagar Színház „Hivatása pápa” című musicalét. Az utolsó előadás a tavasz folyamán a Budapesti Operettszínház vendégszereplése lesz, amikor az „Abigél” musicalcsemege várja a szőgyéni színházkedvelőket.

A helyi előadások méltó kísérője volt a V4-ek országait bemutató kiállítás, mely rendhagyó értékeket közvetített és a karikatúra szemszögéből, görbe tükörben mutatta be a zenét és fakasztotta mosolyra a szemlélőt. A kiállítás február végéig tekinthető meg.

 

Forrás: Felvidek.ma