Kezdődnek a 26. Szent György Napok

Sepsiszentgyörgy Kiemelt cikk

Szombaton kezdődnek a 26. Szent György Napok

Hétvégén megkezdődik a Szent György Napok rendezvénysorozata. A 26. alkalommal megszervezett városünnep idén is kulturális eseményekkel indít, majd április 28-30. között a vásári hétvégén szabadtéri programokkal várják a közönséget. Kilenc napon át, 40 helyszínen 300 programot kínál ebben az évben a Szent György Napok rendezvénysorozata.

A kulturális héten klasszikus, jazz, blues és világzenei koncertek, színházi és báb előadások, író-olvasó találkozók, filmvetítések és képzőművészeti kiállítások várják a nagyérdeműt, a fesztiválhétvégén a főszínpad és a közösségi színpadon zajló produkciók mellett pedig a kicsiknek gyerekvárost szerveznek, a nagyobbaknak az ifjúsági udvar nyújt kikapcsolódási lehetőséget, míg a múzeumkert azoknak szól, akik a dzsesszet, folk- és régizenét kedvelik. Természetesen elmaradhatatlan Szent György-napi program a hangulatos kézművesvásár, a lacikonyhák is készen állnak, tehát idén is belakja a rendezvény a teljes belvárost. Idén mesterségbemutatókkal színesítik a kézművesvásárt, az őstermelők és könyvkereskedők is kapnak lehetőséget, hogy kínálják portékáikat. A Romudvarban gasztroturisztikai kiállításra kerül sor, ahol kóstolásra is lehetőség nyílik.

Kulturális hét – premierek, szembenézések és ínyencségek

Április 22-én, szombaton 19 órakor kezdődik a nyitókoncert: a QueenClassics by Vlad Maistorovici. A ploiești-i származású, alig 32 éves Vlad Maistorovici hegedűművész a nemzetközi zenei élet kimagasló figurája, aki a brit Robin Green-nel (zongora) és Harry Cameron-Penny-vel, (klarinét és basszusklarinét), valamint a sepsiszentgyörgyi Ferencz Áronnal (dob) és a Bukaresti Szimfonikus Zenekarral közösen hozta létre ezt a különleges produkciót, koncertjükön a legendás Queen együttes dalait szólaltatják meg, egyszerre nyújtva a klasszikus koncertek minőségét és a populárisabb zenei műfajok közvetlenségét.

Április 22-én, szombaton 20 órától Sepsiszentgyörgyön a Művész Moziban tartják a Kojot című magyar akciódráma országos premierjét, amelyet közönségtalálkozó követ, jelen lesz Kostyál Márk rendező mellett a filmben szereplő két sepsiszentgyörgyi színművész: Mátray László és Orbán Levente.

Erre a hétre időzítette az Andrei Mureșanu Színház Zűrzavaros éjszaka című előadásának bemutatóját, és a Szent György Napokon tartja lemezbemutató koncertjét az Evilági együttes is. A Székelyföldi Legendáriummal és László Noémivel közösen megvalósított hanglemez dalokban örökíti meg a székelyföldi székek egy-egy legendáját vagy mondáját. Az énekek által képzeletbeli utazásban lehet részünk, így – többek között – ellátogathatunk az Ika várához, az Óriáspince-tetőre, a Súgó-barlangba, megismerhetjük Maros és Olt történetét, valamint olyan hétköznapi és híres hősökről is hallhatunk, mint Csergő Kata és Szent László. A Rétyi Nyír, Babba Mária, A táltos asszony című rajzfilmek vetítésével összekötött lemezbemutató koncertet április 27-én, 17 órától tartják a Művész Moziban.

Zenei téren változatos kínálatot sikerült kialakítani már a kulturális héten is, lesz orgona-kürt hangverseny, olimpikonok kamarakoncertje, szülinapos Cinematic Bones koncert, blues kocsma Vali „Sir Blues” Răcilă és Black Betty koncerttel, ugyanakkor táncház és folkkocsma is várja a közönséget. Jó hangulatú zenei utazásra hívja a nézőket Szabó Tibor és zenekara, a Meseautó című produkció során francia sanzonok, olasz szerenádok, némi kis latin-amerikai „szívprobléma”, és természetesen magyar kuplék és filmdalok hallhatók, köztük néhány Karády-édesbús hangzik el.

Albert Levente és Vargha Mihály nemzedéktársak, műterem-szomszédok, barátok, Szent György Napokon közös tárlattal jelentkeznek. A kiállítás címe a zenei szakszótárból kölcsönzött Ostinato, ami makacsul ismétlődő, de mindig kicsit másként hangzó, visszatérő dallamot jelent. Albert grafikai frottázsai, nyomatai, Vargha nagyméretű szoborkompozíciói makacsul ismétlődő formakombinációkkal sokkolják a tárlatlátogatót. A megnyitót április 28-án, pénteken 17 órától tartják az Erdélyi Művészeti Központban.

A Magma a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ videóművészeti gyűjteményéből kínál válogatást a Szent György Napokon megnyíló tárlatán, alkalmat adva arra, hogy végiggondoljuk, mi a videó, hogyan változott az elmúlt fél évszázad során, mi lehet a videóművészet ma?

Szent György többek közt a katonák, lovagok és a fegyverkovácsok védőszentje, ennek mentén április 25-én, kedden, a Magyar Kard Napja tiszteletére vívástörténeti, fegyvertörténeti kiállítások nyílnak, szablyabemutatóval egybekötött előadás lesz a Székely Nemzeti Múzeumban, ráirányítva a figyelmet a magyarság sajátos nemzeti értékére, amely a honfoglalás korától napjainkig végigkísérte történelmünket, rendkívüli eredményeket nyújtott szabadságharcban és sportban egyaránt.

Beszélő irodalom

Beszélő irodalom és a ConTeiner cím alatt fogják össze az irodalmi programokat, ugyanakkor a magyar és a román kortárs irodalom képviselői mellett helyet kapnak a helyi szerzők is, akiknek munkái elsősorban a háromszéki, székelyföldi helytörténet miatt fontosak. A szervezők igyekeztek olyan mérvadó szerzőket meghívni, olyan tematikai vagy szerzői vonulatokat felmutatni, amelyek érdekesek és meghatározóak is a mai irodalomban.

Az író-olvasó találkozók sorát Botházi Mária kolozsvári íróval indítják, április 24-én, hétfőn, 18 órától, a Tein Teaházban mutatják be a Boldogság juszt is a tiéd című könyvét, amelyben az erdélyi hétköznapokra, a honi lét valóságára közelítő írásait, humoros hangvételű tárcáit gyűjtötte egybe a szerző.

Jelen lesz a Szent György Napok kulturális hetén Németh Gábor József Attila-díjas író, a Szépírók Társaságának alapító tagja, a Presszó című film forgatókönyvírója, valamint az 1980-as években indult magyar irodalmárnemzedék egyik döntő hatású, eredeti hangú és kísérletező kedvű alkotója, Kemény István József Attila-díjas költő, író is, akinek verseit sokan ismerik a Quimby és a Göncölszekér együttes előadásában is. Mindkettejükkel Szegő János kritikus, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget.

Cristian Teodorescu író, publicista, a Cațavencii szatirikus hetilap szerkesztője és Simona Popescu költő, író képviseli a román kortárs irodalmat a Szent György Napokon, beszélgetőtársuk Adrian Lăcătuș brassói irodalmi kritikus, egyetemi tanár lesz. Cristian Teodorescunak a Medgidia, a hajdani város című regényét lehet olvasni magyar fordításban, míg Simona Popescunak a Xilofon verseskötetét és Vedlések című regényét fordították le magyar nyelvre.

A ConTeiner sorozat jellemzője a műfaji és más határok feszegetése, KocsmaBeat címen lesz zenés felolvasóest Czinki Ferenc székesfehérvéri íróval, aki az Egy kocsma város című tárcafüzetében irodalom és újságírás határán egyensúlyozik.

Bemutatkozik Kiss Tibor Noé transznemű író is, akinek Inkognitó című könyve minden ízében kortárs próza, érzékeny tollal megírt elsőkönyv és kockázatos coming out; második kötete az Aludnod kellene címmel jelent meg.

Helytörténeti vonatkozású Puskás Attila Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, valamint Nagy Lajos Orvosainkra emlékezünk című könyve, amelyeket ugyancsak a kulturális héten mutatnak be.

Szent György-napi parádé a Közösségi részvétel évében

Idén a város nevét viselő, sárkányölő Szent György lovag legendájára építették a szervezők a rendezvénysorozatot: azt szeretnék, ha a tavaszi megújuláshoz közösségi élmény kapcsolódna. Ezt erősítendő, hagyományteremtő szándékkal Szent György-napi parádéra hívják a fesztiválhétvége péntekén 19 órára a helyi közösség tagjait a Gróf Mikó Imre szobor elé. Az ünnep kiváló keretet nyújt a közösségi élmény felszabadító erejének megtapasztalására, a közösségi felvonulás alapgondolata nem véletlenül született, hiszen a tematikus évek sorában idén a Közösségi részvétel évét hirdették meg Sepsiszentgyörgyön.

Jegyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy online lehet vásárolni. A Szent György Napok teljes programja elérhető a rendezvény internetes oldalán.

Forrás: maszol.ro