Emlékképek és gondolatok a jászói Mécs László Szabadegyetem után
A 2016. július 11. és 17. között megrendezett jászói Mécs László Nyári Szabadegyetem élményeit, tapasztalatait, üzenetét Mihályi Molnár László foglalta össze.
Az anyagelvű vagyis lélektelen liberális és bolsevik szellemű kútmérgezők már közel két évszázada azzal próbálják zsákutcába terelni a jámbor polgárokat, hogy a nemzet fogalma és a nemzetállam valami maradi és idejétmúlt dolog lenne. Ezért a nemzetéért aggódó és nemzeti értékeit védelmező ember nacionalista, vagyis maradi és negatív jelenség. Ezek szerint a családját szerető és védelmező ember, mivel a saját fajtáját jobban védelmezi, csak rasszista lehet.
Ezért folytatnak visítozó ellenkampányt azok, akiknek fontosabb a haszon, mint az ember, fontosabb az életszínvonal, mint az életminőség, fontosabb a jóllakottság, mint az egymás felé forduló szeretet. Van is rá pénzük onnan, ahol az uzsorakamat, az üzlet, a háborús befektetés, a népek leigázása és az evilági haszon hajszolása jelenti az üdvösséget. Van-e hát kiút, van-e menekülés ebből a kilátástalanságból? Ezekről a dolgokról is esett szó Jászón.
Főleg arról, hogy tisztán kell látnunk helyzetünket, történelmünket, értékeinket, mert csak így tudjuk helyreállítani emberi és nemzeti önbecsülésünket, amit a XX. században háborúkkal, jogfosztással, megszállással, szétdarabolással, deportálásokkal, megaláztatással és hazudozással nyomorítottak meg.
Ez volt a célja már a hatvanas évektől kezdve az ifjúsági találkozóknak, művelődési táboroknak, kerékpártúráknak, klubmozgalomnak is, mert a Csemadok hivatalos programja ezt nem tette lehetővé. Bár azokban az években nem lehetett teljesen nyíltan beszélni dolgainkról, és a hatóság is mindent megtett a szervezők lehetetlenné tételéért (mellesleg ezért nem engedtek kilenc évig tanítani), de akik nem hódoltak be és nem alkudtak meg, azok napjainkig „őrzik a lángot”.
Ám vannak örökös visszahúzó erők, amelyek a kommunista diktatúra idején is a nemzetünk lélekrontásán fáradoztak, mint az a magyar nyelven megjelenő napilap, amely ma is az emberidegen hazugságok hirdetője, mert nekik „hazudni érdem”, ezért ellenpropagandával vagy agyonhallgatással próbálják kiszolgálni megbízóikat. Ez persze legfeljebb azt erősíti meg, hogy mégis és csakazértis vállalnunk kell a népszolgálatot. A szabadegyetem idei jelmondata egy klasszikussá vált slágerszövegből való, amit Vadkertiék el is énekeltek a nyitóműsorban: „mi egy vérből valók vagyunk.” Ezt vállalva elemeztük a múltat, hogy helyzetünket értve megfogalmazhassuk jövőképünket.
Jászón már 1972-ben is volt nyári tábor, amikor a kommunista hatalom újra szigorított rendszerén, de az esti tábortüzek mellett mégis megtörtént a csoda. Mint velem, mert még egyetemistaként ott fedeztem fel a magyar népdal titokzatos varázsát, ami megváltoztatta az életem. Kinyílt egy ablak a világra, amelyet úgy éreztem, hogy mindig is bennem élt, csak nem szólalt meg… Ez a remény ad hitet és erőt ahhoz, hogy újra és ismét nekivágjunk a következő nyári tábornak, és talán néhány további társunk számára válnak világosabbá értékeink.
Ehhez a jó műsor csak egy adalék, mert sokkal fontosabb a jó, családias, együtt gondolkodó közösség, amit az alkalmi látogató csak ritka esetben vesz észre, mert ezt belülről kell megélni. Jászón mindezek fölött még a csodás környezet, a jó szervezés, a kiváló ellátás is megvolt.
Csoltkó Jenő és Zborai Imre, a Csemadok területi elnöke és titkára valamint a szervezés szolgálatát vállaló stáb kiváló házigazdának bizonyult. Ínyencek számára még borkóstolót is szerveztek a bogácsi Szent Márton Borlovagrend lovagjaival együttműködve. A helyi Csemadok szervezet vezetősége pedig minden este megvendégelte az aznapi előadókat, s a fehér asztal mellett lehetett beszélgetni, elemezni, tervezni tovább. S a hivatalos program mellett tucatnyi egyéb dolog is megvalósult: barlanglátogatás, templomlátogatás, a turai testvértelepülés zenés hozzájárulása, Daragó Károly tárogató koncertje a falu számára a jászói-szikláról.
Bár 19. nyári egyetemként hirdeti magát a rendezvény, de valójában ez a koncepció, hogy gyerekekkel is lehet jönni, mert számukra is van játszóház, kézműves sarok, meseház, már 1980-tól évente megvalósult. S akik akkor kiskorú csemetéikkel jöttek sátorozni, ma már unokáikat hozták magukkal, és faházikókban laktak. Van tehát közösségépítés, aminek alapja a magyar család, van folytonosság is, de itt is látszik, hogy fogyatkozunk.Az idén pedig már meghatározó névadás is történt. Mécs László nevét nem csupán azért vette fel a tábor, mert őt itt szentelték pappá, hanem azért is, mert amint őt elhallgattatták, de nem szabad tovább hallgatni róla, úgy az eltitkolt és meghamisított történelmünket, nemzeti örökségünket és szellemi értékeinket is igaz fénybe kell helyeznünk.
Ezért kapott helyet az előadásokban Wass Albert és Horthy Miklós (Takaró Mihály kiváló elemzéseiben), az első világháború, Trianon, a bécsi döntés és a deportálások (Popély Gyula, Popély Árpád, Gál Sándor, Mihályi Molnár László), a Szent Korona (Batta György), 1956 (Tőkéczki László, Molnár Imre, Wittner Mária), a pozsonyligetfalui tömeggyilkosságok (Dunajszky Géza), oktatásügyünk helyzete (Albert Sándor).
Érdekes új adatok kerültek nyilvánosságra Petőfi szibériai fogságáról, amiről Fuksz Sándor, az mvsz alelnöke és Tivanyenko professzor, a burját néprajzi múzeum igazgatója számolt be. Az esti programokban pedig a költészet és a zene is teret kapott. Dinnyés József hitvalló dalai és Meistner Éva Psalmus Hungaricus – Magyar zsoltár című összeállítása a premontrei apátság templomában még mélyebb összefüggések felé mutattak, hiszen a líra emelkedett lélekállapotot igényel, ami közelebb visz a lét emberfeletti köréhez. Nem is titkolva, hogy számunkra a cselekvési stratégia alapja az ezer évig megtartó nemzeti és keresztény értékrend.
Vannak, akik ezért egysíkúnak gondolják ezt a rendezvényt, pedig ez átöleli az élet teljességét, mert nem az egyén, hanem a család a közösség támasza, amint a család is csak a megtartó közösségben tud jövőbe mutató életfeltételeket kialakítani, otthonná tenni a szülőföldet, még ha gonosz mostohák uralják is azt.
Kívülállók hiányolták a fiatalokat, pedig voltak itt fiatalabbak, gyerekek vagy negyvenen, akik egész nap ott nyüzsögtek, lábatlankodtak körülöttünk, de estére vagy a templomban már együtt volt a nagy „család”. Tátott szájjal nézték meg a lovasíjász filmet, de hallhattak Wittner Mária életéről vagy egy 56-os meghurcolt művész sorsát (sínjárók) is késő estig nézték. S részesülhettek a Zsapka Attila, Vadkerti Imre és Sipos Dávid kiváló koncertjéből, hallhatták Zsapka Attila műsorát és a slágereket játszó környékbeli zenekarokat (Retrock, Harmony Band) is.Bartal Károly Tamás nyugalmazott jászóvári apát mondta el az apátság történetét és a templom művészi alkotásairól is szólt. Nyakas Antónia a környezetünkért érzett felelősséget erősítette előadásával a bioszféráról, míg az örökös vendég Zombori Ottó a világegyetem végtelenségét elemezte porlétünk végességének összevetésében, amit csak a költészet határtalan képzelőereje képes átfogni.
Hagyomány volt már a somodi táborok idején is, hogy a Szent László-forráshoz látogatunk, de az idén az időjárás csak Debrődig engedett, ahol a temetőben nyugszik
Vidasits Ede, az 1848-as szabadságharc tábori főpapja és Görcsös Mihály néprajzkutató is. A falu és a búcsújárás történetét Gergely Papp Adrianna polgármester ismertette. A táborba látogatott Puskás Imre államtitkár is, aki a borsi Rákóczi kastély megmentéséről, annak anyagi támogatásáról és a műemlékvédelem terén megvalósuló együttműködésről is szólt, s vele volt Zachariás István, Kassa megye alelnöke is. És ha rövid időre is, de megjelent Bárdos Gyula és Köteles László a Csemadok elnöke és alelnöke.
Szesztay Ádám, Magyarország kassai főkonzulja viszont szinte naponta kinézett, és már az első napon dicsérettel szólt arról, hogy a jászói rendezvény a magyarság sorsáért aggódó, de jövőbe mutató programmal bír.
Régi jelszavunk, hogy nincs rossz idő, csak gyenge felszerelés, de az idén egy nap alatt lehullott az, ami máskor egy hónapig szokott ilyenkor. Bár a tartókarók kiázása után még sikerült újra felállítani az előadói sátrat, de a helyiek már nem vállalták az utolsó nap délutánjára tervezett Jászó napi pikniket, ezért néhányan a barkai búcsúba indultak, ahol Böjte Csaba is azt hangsúlyozta, hogy igent kell mondani az életre és a család jövőjére, mert a szülőföldet nem a katonák vesztik el, hanem az édesanyák, ha nem vállalják a jövendő felnevelését… Pedig a gyermeknél nincs nagyobb öröm, nagyobb áldás. A szemükbe nézve érezhetjük csak meg, hogy érdemes élni. S ha érdemes, akkor tegyük értelmessé, ahogyan ez sikerült Jászón legalább egy hétig.
Mihályi Molnár László
Forrás: felvidek.ma
2016.07.19.