Két erdélyi is Kossuth díjat kapott: Selmeczi György és Ferenczes István a díjazottak között
Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep, március 15-e alkalmából Kossuth-díjat adományozott Selmeczi Györgynek, a Kolozsvári Magyar Opera megbízott művészeti vezetőjének. Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, zongoraművész, operarendező, érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének egyetemi tanára az indoklás szerint a kivételesen sokoldalú művészi pályája, a vokál-szimfonikus, kamara- és kórusművek mellett számos nagy sikerű színpadi előadás és filmalkotás zenéjét is magába foglaló, nagy ívű zeneszerzői életműve, valamint magas színvonalú oktatói munkája elismeréseként kapta a díjat.
Idén a Kossuth Nagydíjat Töröcsik Mari kapta a több évtizedes pályafutása során kimagasló szakmai hozzáértéssel és alázattal megformált alakításai, ikonikus filmfőszerepek és felejthetetlen színpadi figurák sorát felvonultató, kivételesen gazdag művészi életműve elismeréseként. Kossuth-díjjal tüntették ki továbbá Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt, Csiszár Imre Jászai Mari-díjas rendezőt, Ferenczes István József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költőt, Gyöngyössy Katalin Jászai Mari-díjas színművész, Hildebrand István Balázs Béla-díjas operatőrt, rendezőt, Kálmándy Mihályt, a Magyar Állami Operaház énekesét, Kátai Zoltán énekmondót, zeneszerzőt, Kisléghi Nagy Ádám festőművészt, Koltay Gergely zenészt, Kovács Miklós kékfestő mestert, népművészt, Madarassy István ötvös- és szobrászművészt, Mihály Gábor Munkácsy Mihály-díjas szobrászművészt, Müller Péter József Attila-díjas írót, dramaturgot, Szigethy Gábor színháztörténészt, rendezőt, illetve Tamás Menyhért József Attila-díjas és Babérkoszorú díjas költőt is. Selmeczi György 1952. március 8-án született Kolozsváron. Zenei tanulmányait a bukaresti Zeneművészeti Főiskolán és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte zongora, zeneszerzés, karmester szakon. A kolozsvári Állami Magyar Színházban töltött egy évad után 1976-tól a zeneművészeti főiskola miskolci zenetanárképző tagozatán tanított, s megalapította az Új Zenei Műhelyt. A Miskolci Nemzeti Színház és a budapesti 25. Színház, a budapesti Várszínház és a József Attila Színház zeneigazgatója volt, a Hungaroton szerkesztőjeként dolgozott. 1987-től a Mérték Kulturális Értékvédő Egyesület elnöke, 1989-ben a Camerata Transsylvanica kamarazenekar újraalapítója és karmestere volt. 1990-től a Kolozsvári Magyar Opera állandó vendégkarmestere és rendezője, a Budapesti Kamaraopera megalapítója és igazgatója, 1996-2000 között a Szolnoki Szigligeti Színház, 2008-ig a Nemzeti Színház zeneigazgatója, 2008-2010-ben a Kaposvári Csiky Gergely Színház zenei vezetője, 2000-2002 között a Millenáris Park és Kulturális Programiroda művészeti vezetője volt, az AURIS Operatársulat alapítója és művészeti vezetője. 2002 óta Színház- és Filmművészeti Egyetem docense, 2015 óta egyetemi tanára. 2008-tól a Kolozsvári Magyar Opera megbízott művészeti vezetője, 1999-től a Szolnoki Filharmonikus Zenekar vezető karmestere. Az avantgárdból kiábrándulva a tradíciók, az erdélyi népzene és a bartóki-kodályi “tiszta forrás” felé fordult. Zenekari és vokális művek, kamarazene mellett színpadi és filmzenét (Ajándék ez a nap, Megáll az idő, Idő van, Angi Vera, Szerencsés Dániel, Szirmok, virágok, koszorúk, A részleg), több operát és musicalt komponált, operákat és operafilmeket rendezett. Háromszor kapta meg az Artisjus-díjat, 1982-ben és 1985-ben a filmszemle legjobb filmzenéért járó díját, 1999-ben Erkel Ferenc-, 2008-ban Duna-díjat vehetett át, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2012-ben érdemes művész címmel, 2015-ben Bartók-Pásztory-díjjal tüntették ki. (mti) UPDATE: Magyarország köztársasági elnöke a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat adományozott Ferenczes István József Attila- és Babérkoszorú díjas erdélyi magyar költőnek. Ferenczes István 1945. január 1-jén született a Hargita megyei Csíkpálfalván. A Kolozsvári Pedagógiai Főiskolán biológia szakon szerzett diplomát 1967-ben, majd szülőfalujában tanított. 1968-tól a Hargita című megyei napilap újságírója volt 1975-ig, amikor politikai okokból eltávolították a laptól. Verseit és riportjait az Ifjúmunkás, az Utunk, az Igaz Szó, a Korunk és a Megyei Tükör is közölte. 1975-1979-ben szakirányító volt az Agronómus Házban, majd 1990-ig a Bukarestben megjelenő hetilap, a Falvak Dolgozó Népe székelyföldi tudósítójaként dolgozott. 1990-ben kinevezték a Hargita megyei Művelődési felügyelőség főtanácsosának. 1992 és 1996 között szabadúszó, 1996-1998-ban a Hargita Megyei Tanácsnál elnöki tanácsadó volt. 1997-ben Csíkszeredában megalapította a Székelyföld című kulturális folyóiratot és a Hargita Kiadóhivatalt, amelynek 2010-es nyugdíjazásáig főszerkesztője, illetve igazgatója volt. 1990-től a Magyar Írószövetség tagja, 2001 és 2007 között elnökségi tag is volt.
A kortárs erdélyi magyar irodalom meghatározó képviselője. Líráját a pazar nyelv, a látomásos képiség, az erdélyi és a csángó népköltészet felhasználása, a dalszerűség jellemzi. Gyermekeknek szóló verseiből több kötete is megjelent (Mikor Csíkban járt a török, Indián a Hargitán, A pepita hangya, Tündérkert virágai). Ordasok tépte tájon címmel riportnovelláiból adott közre válogatást, Székely tántorgó című kötetében esszéket, tárcákat, vallomásokat publikált. Legutóbbi kötete, riport-dokumentum memoárja Veszedelmekről álmodom címmel 2018-ban látott napvilágot. Művészetéért 2001-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 2005-ben megkapta a Balassi Bálint-emlékkardot, 2015-ben pedig a Magyarország Babérkoszorúja díjat. 2011 óta a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.