Kék rózsaszínű iskolatáskák találtak gazdára

Szabadka Hírek
217 iskolatáskát osztottak ki a Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács jóvoltából kedden délután Szabadkán azoknak az óvodásoknak, akik szeptemberben magyar nyelven kezdik meg az iskolát.

A Majsai Úti Általános Iskolában 109 kislány és 108 kisfiú vette át a táskát.

Tót Bagi Rita ősszel indul első osztályba. A kislány már nagyon várja, hogy becsöngessenek. Már azt is tudja, mit pakol az új táskába: „Tolltartót, könyvet, ceruzákat és még sok minden mást, ami kell a suliban.”A lányok rózsaszín és lila, a fiúk pedig kék színű iskolatáskát kaptak. A legtöbben rögtön a hátukra is vették az ajándékot.

A szülők is hasznosnak tartják a Rákóczi Szövetség támogatását. Halasi Ágnes, szülő: „Van már egy gyermekünk, aki jelenleg második osztályos, ezért tudom, hogy tényleg nagyon nagy anyagi vonzata van egy iskolakezdésnek. Egyébként is gyakorlott tanár vagyok, ezért tudom, hogy a szülőknek a szeptember mindig problémás, ami az anyagiakat illeti.”

A Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség 2013 óta működik szorosan együtt. Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT: „A Magyar Nemzeti Tanács és a Rákóczi Szövetség is abban gondolkodik, hogy a gyermekek születésétől a felnőtté válásig végig kövesse a gyerekek fejlődését, növekedését. A magyar családoknak a segítségére legyen, hogy támaszként éljék meg a Magyar Nemzeti Tanácsot és a Rákóczi Szövetséget.”

Az első osztályba indulók idén szeptemberben is megkapják az MNT beiskolázási csomagját, amelyben megtalálható minden tanfelszerelés, ami szükséges az iskolakezdéshez – tette hozzá Jerasz Anikó.

A Rákóczi Szövetség pedig az ősz folyamán ösztöndíjjal támogatja a gyerekeket. Petrovay László, Magyar Iskolaválasztási Programokért felelős igazgató, Rákóczi Szövetség, Magyarország: „Szeretnénk minél több szülőt arra biztatni, bátorítani, hogy magyar iskolát válasszanak gyermekeiknek. Majd pedig, amikor ez az iskolaválasztás megtörtént, akkor pedig szeretnénk gratulálni nekik. Most ezzel az iskolatáskával, az ősz folyamán pedig az ösztöndíjjal, amit átadunk nekik.”

A Rákóczi Szövetség és az MNT jóvoltából Vajdaság szerte 1450 magyar első osztályba induló gyerek kap iskolatáskát.

 

Forrás: PannonRTV