Kárpát-medence ásványvizei konferencia

Sepsiszentgyörgy Kiemelt cikk

Beszámoló a Kárpát-medence ásványvizei – XIII. Nemzetközi Tudományos Konferenciáról

Mintegy 80 résztvevővel 2017. augusztus 24-27. között zajlott a Kárpát-medence ásványvizei elnevezésű, 13. alkalommal megszervezésre került nemzetközi tudományos vándorkonferencia, amelynek első alkalommal adott otthont Sepsiszentgyörgy.

Pénteken, augusztus 24-én zajlottak a konferencia előadásai a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központjának nagy előadótermében.

A rendezvényt a konferencia társelnöke és főszervezője, dr. Máthé István oktatónk nyitotta meg, majd Tamás Sándor, a társszervező Kovászna Megyei Tanács elnöke szólt az egybegyűltekhez, kiemelve, hogy a maga több mint 2000 ásványvíz-forrásával Székelyföld borvíznagyhatalom.

A továbbiakban Nagy József, az Aquasic Közösségek Közti Társulás igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Szűcs Péter a Miskolci Egyetem, Tometz Ladislaw a Kassai Műszaki Egyetem,  Lénárt László pedig a Felszín Alatti Vizek Alapítvány részéről szólalt fel.

A nemzetközi konferencián három előadást a plenáris ülésen mutattak be, 15 kutatásról a szekcióüléseken számoltak be a Romániából, Magyarországról, Szlovákiából érkező, az ásványvizeket, termálvizeket, gázömléseket (mofettákat), illetve ezeknek az iparban, gyógyászatban, egészségturizmusban történő felhasználását  kutató szakemberek.

A nagyszámú érdeklődő közönség soraiban szakintézmények, egyetemek, ásványvíztöltődék, hidrológiai- és földtani szakcégek, hatóságok, egészségügyi központok képviselői foglaltak helyet.

A konferencia keretében bemutatásra került Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán, Tatár Márta által jegyzett Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című kötet, amelyet erre az alkalomra időzítve jelentettek meg a Háromszék Vármegye Kiadónál.

A rendezvény másnapján szakmai tanulmányútra került sor, amelynek során a résztvevők ellátogattak Bálványosfürdőre az Apor lányok feredőjéhez, a Csiszár-fürdőhöz, a torjai Büdös-barlanghoz és környékére, a Grand Hotel Bálványos wellnessközpontjába, a Szent Anna-tóhoz és a Mohos tőzegláphoz.

Forrás: sapientia.ro