KAPCSOLATTEREMTÉS MŰVÉSZETTEL

Kolozsvár Kiemelt cikk

KAPCSOLATTEREMTÉS MŰVÉSZETTEL

A H33 új helyszínként szolgál a 9. Kolozsvári Magyar Napokon. Az ember belépve a kapun már tudja: igazi művésztelepen van. Ezt hirdetik a színes raklapok, falfestések, installációk és tárgyak.

A pincehelyiségben kiállítást nyitott az Artwise, az elsőt, amelyet Kolozsvárra hoztak el. Amint belépünk, erős a kontraszt: omladozó falak, régi vízvezetékek, pókháló, s majd a művészek színes munkái emelkednek ki a térből. A helyszín hangulatos, együtt mesél a kiállított festményekkel, képekkel és tárgyakkal.

A megnyitón Oláh Ildikó, az nyolc hónapja működő Artwise alapítója elmondta: céljuk, hogy az erdélyi alkotóknak, designereknek, képzőművészeknek találkozási pontot biztosítsanak. Az Origo egyesület támogatásával megvalósuló projekt témája a kapcsolatteremtés a nemzetek között és, hogy hol is van a helye a nemzeteknek egymás mellett. A téma most nagyon is aktuális, tekintettel a centenáriumra. A cél ezek mellett az is, hogy megmutassák: a képzőművészeknek van mondanivalója és ezt az embereknek látniuk kell. A kiállító művészek megtalálása organiksan működött: a szervezet már néhány hónapja kommunikált velük, térképezte fel munkájukat, ez alapján keresték meg őket az ötlettel és azzal, hogy reflektáljanak valamilyen módon a témára.  Az Artwise kapcsolatot akar teremteni a régi terek és a mainstream kultúra között, ez indokolja a helyszínválasztást, ami végül a H33 pincéjébe került az Uránia-palota helyett.

Aki kíváncsi, hogy az alkotói folyamatok még milyen formákat ölthetnek, azoknak javasoljuk vasárnap az Artwise slam poetryjét 17 órától, az Uránia-palotában.

KMN-Press – Tompa Réka

Forrás: magyarnapok.ro