Joghallgatók figyelmébe

Kolozsvár Kiemelt cikk

Joghallgatók figyelmébe: idén is érdemes az esettanulmányi versenyre jelentkezni

Március 8 és 24. között zajlik a romániai magyar joghallgatók esettanulmányi versenye.

A 2013-ban útnak indított rendezvényre a jogi alapképzésben részesülő egyetemisták jelentkezését várják. Ha szeretnéd gyakorlatba ültetni az egyetemen tanultakat vagy kipróbálnád magad az ügyvédi szerepben, nyernél szakmai gyakorlatot, ösztöndíjat és általad választott könyveket is egyidőben, akkor érdemes élni a lehetőséggel.

Kedvezményes áron március 2-ig, péntekig a Facebook-oldalra küldött üzenetben vagy a címen lehet jelentkezni.

A Mikó Imre Jog- és Közgazdaságtudományi Szakkollégium által szervezett versenyre két tréninggel készítik fel a hallgatókat. A jogesetek megoldásának módszertanába és a professzionális prezentálás technikáiba is betekintést nyerhetnek az érintettek. A szakmai készségek fejlesztésén túl a díjazottak szakmai gyakorlatokkal, könyvutalványokkal és pénzdíjakkal is gazdagodnak, összesen 5500 lej értékben.

A korábbi években összesen 110 ifjú jogász választotta a szakmai fejlődés ezen formáját. Az esemény szakmai partnere az Erdélyi Magyar Jogászok Társasága, továbbá Bányai József, Kádár Hunor és Székely János ügyvédek, illetve Varga Attila alkotmánybíró. Támogatók a Markó és Udrea ügyvédi társaság, Gogolák H. Csongor és Székely Csaba ügyvédek.

Forrás: maszol.ro