Játékos tehetségfejlesztés

Szabadka Hírek

Műhelymunkát tartottak a gyerekeknek a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskolában

Vajdasági Tehetségsegítő Tanács komplex tehetséggondozó programot folytat Bátorítás és ösztönzés címmel, amelynek keretében több hétvégén keresztül rendeznek különböző foglalkozásokat a diákoknak. Szombaton a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskolában tartottak műhelymunkát. Az eseményen ezúttal több mint hetven diák vett részt Vajdaság több településéről, Szabadkától Újvidékig. A rendezvényen elsősorban általános iskolás tanulók képviselték magukat, de néhány középiskolás is részt vett a fejlesztő célú foglalkozásokon.

Újságírói kérdésre a programvezető, Tóth Gabriella matematikatanár elmondta, hogy a Cofman Judit Tehetségfejlesztő Iskola 23. éve foglalkozik a tehetséges diákokkal, és évente több mint tíz programot szerveznek számukra. Szombaton három órán vettek részt a diákok, matematikai játékokkal ismerkedhettek meg, sakkozhattak és kipróbálhattak más logikai játékokat is, illetve szakértői útmutatással fizikai és kémiai kísérleteket végezhettek el.

– A rendezvény célja, hogy a diákok megismerkedjenek a különböző tudományterületekkel, és kiderítsék, hogy melyik az, amelyik a legközelebb áll hozzájuk. A tehetséggondozást csak úgy érdemes csinálni, hogy a diák több területet is felfedezzen. Emellett az is a céljaink között szerepel, hogy egy kicsit tartalmasabbá tegyük a téli szünidejüket. Véleményem szerint a fiatalokat úgy tudjuk bevonni a munkába, ha már kicsi korukban elkezdünk velük foglalkozni. Az ötödikeseket, hatodikosokat sokkal nehezebb bevonni, hisz sokkal több inger éri őket, de aki már másodikos kora óta jár hozzánk, az megszokta azt, hogy szombatonként tartjuk a foglalkozásokat – mondta Tóth Gabriella.

A tehetségsegítő tanács foglalkozásaira szeptember közepe és február közepe között kerül sor, általában kéthetente.

 

Forrás: Magyar Szó