Játékdélután a cserkészeknek

Muzslya Hírek

A muzslyai Emmausz Fiúkollégium tornatermében gyűltek össze ma a környék cserkészcsapatai, akiket egy játékdélutánra invitáltak meg, ami azért is volt jó, hogy ismerkedjenek, barátkozzanak, illetve sokat játszanak. A helybelieken kívül a fiatalok Erzsébetlakról, Szentmihályról és Udvarnokról érkeztek.

Szabó Bernadette Székelyföldről érkezett, akit a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség fogadott, és Petőfi ösztöndíjasként abban segíti majd a munkát, hogy a szórványban működő, alakuló, és néhol “alvó” csapatokat kissé felrázzák, megerősítsék.

A tervek szerint az ilyen jellegű barátkozást, cserkészfoglalkozást havonta legalább egy alkalommal szeretnék megszervezni, megismételni az adott időszak adottságaihoz igazodva, például a legközelebbi összejövetelkor az adventi ráhangolódásra számíthatnak a cserkészek, majd a karácsonyi hangulat megidézése következik, továbbá téli játékok is lesznek, majd később a farsangi mulatságra építkeznének.

Forrás: Vajdaság Ma