Jakabffy Napok és Páskándi–megemlékezés

Hírek

Május 19-20-án Jakabffy Elemér, a kiváló kisebbségpolitikus születésének 135. évfordulója alkalmából szervezik meg a Jeszenszky–könyvbemutatóval bővített Jakabffy Napokat, majd 20-án kora este Szatmárhegyen tisztelegnek Páskándi Géza emléke előtt.

Két jelentős, a magyar irodalomhoz és művelődési-politikai élethez kapcsolódó esemény mentén szervez kárpát-medencei tanácskozást, valamint megemlékezést május 19–20–án Szatmárnémetiben és Szatmárhegyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) – tudtuk meg Muzsnay Árpád nemrég megválasztott egyesületi főtanácsostól és a rendezvények főszervezőjétől. „Az EMKE áprilisi tisztújító közgyűlésén nem jelöltettem magam a partiumi rész alelnökének, mondván: 75 éves kor után adjunk teret másoknak, de nem akartak elengedni, felajánlották és megválasztottak főtanácsosnak. Ez nagy megtiszteltetés, s egyben komoly kihívás is, hiszen Kötő József nyomdokaiba lépnem nem lesz könnyű. Természetesen a huszonhat év alatt életre hozott rendezvényeket folytatni akarom, amíg erőm engedi, de komolyan foglalkoztat bizonyos módosítások eszközölése a következő években. Idén azonban még minden az eddig megszokott mederben zajlik és művelődési eseményekben gazdag napok elé nézünk ezen a héten Szatmárnémetiben.” – magyarázta.

Jakabffy Elemér, a kiváló kisebbségpolitikus születésének 135. évfordulója alkalmából tizenkettedik alkalommal rendezi meg az EMKE a rá emlékező, szellemi örökségét éltetni hivatott Jakabffy Napokat s ezen belüla Jakabffy Elemér munkásságának generációkat átívelő időszerűsége című kárpát-medencei tanácskozást – a Kárpát–medence magyarok által lakott területeiről érkező jeles politikusok, kisebbség-kutatók, történészek, politológusok részvételével.

A tanácskozás május 19–én 16 órakor kezdődik a Szatmár Megyei Múzeum (Vasile Lucaciu sugárút 21. szám) második emeleti dísztermében s ugyanott folytatódik május 20–án délelőtt 10 órától is, majd 16 órakor megkoszorúzzák Jakabffy Elemér szatmári emléktábláját, valamint a hídon túli római katolikus temetőben található sírját, ezt követően pedig a tanácskozás meghívottai 19 órától Szatmárhegyen tisztelegnek Páskándi Géza emléke előtt. „Szatmár megye két, jelentős kaliberű személyiségéről van szó. Hiszen Jakabffy nem csak publicista, az egyik legjelentősebb kisebbségi folyóirat, a Magyar Kisebbség főszerkesztője volt húsz éven át, de két mandátumban Szatmár megyei képviselő is, aki szoros kapcsolatban állt a svábokkal, ráadásul élete utolsó éveit Szatmárnémetiben töltötte – igaz, a nagypolitikától már távol, de emlékiratait már itt véglegesítette. Páskándi Géza pedig haláláig ízig–vérig szatmárinak érezte magát s vele kapcsolatban is beszélhetünk politikai tevékenységről s kerek évfordulóról: 60 éve zajlottak az 1956-os események és a romániai magyar írók közül Páskándi ült legtöbbet börtönben ezen eseményekben való részvétele miatt. A Páskándi–megemlékezés felemelő pillanata lesz Kelemen Hunor költő, az RMDSZ szövetségi elnöke és Dudás Károly szabadkai író beszéde, valamint a még tavaly – tegyük hozzá: kissé megkésve – Páskándi Gézának odaítélt díszpolgári cím a költő lányának való ünnepélyes átadása” – mondja a főszervező.

Hozzátéve: mivel a Jakabffy-tanácskozás programjának véglegesítését követő napokban került ki a nyomdából a rendszerváltás koronatanúja, Jeszenszky Géza volt külügyminiszter Kísérlet a trianoni trauma orvoslására című kötete – mely az Antall, majd a Boross-kormány szomszédságpolitikáját és nemzetpolitikáját mutatja be a szerző birtokában lévő dokumentumokra és saját beszédeire, írásaira, feljegyzéseire, emlékeire támaszkodva – a szerző jelenlétét kihasználva a Jakabffy Napok 19-e délutáni tanácskozásának szünetében (programon kívül) a kötet iránt érdeklődők szót válthatnak néhány perc erejéig Jeszenszky Gézával és megvásárolhatják, valamint dedikáltathatják is a könyvet.

A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak a Jakabffy Napok és a Páskándi-megemlékezés programjaira.