IX. HUNGARIKUM NAPOK- Nagyszebenbe

Erdély Emberek

Emlékezzünk vissza a meleg, finom nyári eseményeinkre. A kilencedik Hungarikum Napokról láttunk képeket, felvételeket készítettek a megjelenő sajtóképviselők, interjúk és tudósítások kerültek képernyőkre.

Meghívottaink között a keceli képviselők külön színfoltot jelentettek a 2018-as eseménysorozaton, hisz polgármesterükkel az élen érkeztek Nagyszebenbe, megtisztelve eseményünket. Nem utolsó sorban a helyi tv-stáb is jelen volt és kétrészes összeállítást készített az itt forgatott anyagból. A két videót alább lehet megtekinteni. Köszönet a McKenzyeTelevízió-nak!

A Hungarikum Napok jelentős kulturális eseménysorozat Nagyszebenben. A HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete kilencedik alkalommal szervezte meg 2018. július 5-től – 8-ig. Ebben az időszakban számos kulturális program várta a Nagyszebenbe látogató embereket. Az első részben a szebeni városnézésen felül Kovács Géza könyvbemutatója,, Petrla Ferenc (Senor) felvidéki festőművész kiállítása és az Erdődy Kamarazenekar látható és hallható.

Hungarikum Napok harmadik napján 2018. július 7-én a HÍD Szebeni Magyarok Egyesülete kilencedik alkalommal szervezte meg a gulyásfőző versenyt. A már hagyományosnak számító főzőversenynek az ASTRA Nemzeti Múzeum Szabadtéri Falumúzeuma adott otthont.

Több magyar nagyváros is képviseltette magát Nagyszebenben, ahol a nyíregyházi, pécsi és szolnoki csapaton felül a keceliek is megmutathatták magukat. A keceli “keverők” juhászruhába öltözve készítették a csipetkével kínált gulyásukat. A versenyre összesen 38 csapat nevezett be.