IT tábor harmadik alkalommal

Csíkszereda Kiemelt cikk

Harmadik alkalommal került sor a IT tábor megszervezésére

2018. március 2-4 között harmadik alkalommal került sor a Gazdaságtudományi tanszék Matematika-Informatika szakcsoportjának oktatói által megszervezett Gazdasági informatika szakos hallgatók szakmai továbbképzésére, Homoródfürdőn. A IT tábornak ezúttal a Hargita Megye Tanácsa biztosított helyszínt, a homoródfürdői Hatos Villában.

A Gazdaságtudományi tanszék Matematika-Informatika szakcsoportjából Makó Zoltán, professzor;Pál László docens; Salamon Júlia, docens; Illyés László, adjunktus; Oláh-Gál Róbert, adjunktus; Garda-Mátyás Edit, tanársegéd; Filep Levente, tanársegéd és Garda Zsolt laboráns voltak jelen, valamint a Gazdasági informatika szakos hallgatók:

2. évről: Máté I.-Cs. Tamás, Molnos Imre, Hatos Norbert, Szőcs József Arnold, Gancean Maxim, Györfi Ferenc.

3. évről: Baliga-Kovács P. Ágoston, Demeter G. Katalin, Erdély G. Katalin, Gál I. Szilamér, Kelemen Ervin, Kovács F. Hunor, Kovács F. Timea, Pataki L. Andrea, Székely L. Szilárd, Tankó B. Arnold.

A tematikus napok keretében különböző informatikai cégek szakemberei, programozók, ügyvezetők, illetve a Hargita Megye Tanácsának elnöke vettek részt, színesebbé téve ez által a szakmai előadásokat.

Összességében elmondhatjuk, hogy a kihelyezett szeminárium nagyon hasznosnak bizonyult azon diákok és oktatók számára, akiknek sikerült ezen az eseményen részt venniük.

Forrás: sapientia.ro