Istennel a hazáért és a szabadságért

Gergely József Csóka Kiemelt cikk

II. Rákóczi Ferencre emlékeztek Csókán – Koszorúzás és ünnepi műsor

Csókán szombaton a II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében Rákóczi Emléknapot tartottak dr. Halzl Józsefnek, a Rákóczi Szövetség elnökének a védnökségével. A délutánI művelődési program felvonulással kezdődött, majd megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc 2014-ben állított egész alakos szobrát a Szentháromság katolikus templom kertjében. Az egybegyűlteket Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának az elnöke köszöntötte:

– Rákóczi egész alakos szobra Csókán arra emlékeztet bennünket, hogy csak keresztény hittel, erős akarattal és elszántsággal oltalmazhatjuk meg nemzetünket, hazánkat. Migrációs hullám söpör végig Európán, nap-nap után terrortámadásokról és erőszakról szólnak a hírek, amikor a bizonytalanság és a rettegés szele lepi be a tavaszunkat, II. Rákóczi Ferenc szól hozzánk, a haza védelme és a nemzet egyesítése szent ügy. Épp olyan, mint háromszáz évvel ezelőtt volt. Március 27-e, a nagyságos fejedelem születésnapja a nemzeti összetartozás emléknapja. Mi itt Vajdaságban példaként tekintünk II. Rákóczi Ferencre, nemcsak azért, mert felemelte szavát a széthúzás és az idegen elnyomás ellen, hanem mert megmutatta, mekkora erő rejlik nemzetünkben.

A Művelődési Ház előcsarnokában 17 órakor Csonti István, a Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Nemzeti, történelmi és kulturális örökség szakosztályának elnöke megnyitotta a II. Rákóczi Ferenc korát idéző dokumentumkiállítást. A megnyitót követően a Művelődési Ház nagytermében ünnepi műsor keretében emlékeztek meg II. Rákóczi Ferenc (1676–1735) nagyságos fejedelem születésének 341. évfordulójáról, amely március 27-ére esik.

Az ünnepi programban fellépett a Rákóczi férfikar, a csókai Csalogány asszonykórus, az óbecsei Petőfi Sándor ME Botra férfikórusa, a Kuruc Hagyományőrző Egyesület Rákóczifalváról, Majoros Jánosné tárogatóművész, Piri Edina és Tóth Kinga tanulók. Mészáros Kiss Tibor földrajztanár a Rákóczi Szövetség csókai ifjúsági szervezetének munkájáról számolt be.

A Rákóczi Szövetség elnöke, dr. Halzl József és Csáky Csongor főtitkár méltatta a Habsburg-ellenes szabadságharc, az „Istennel a hazáért és a szabadságért” jelmondatot zászlajára tűző kuruc mozgalom történelmi jelentőségét. Igaz példaképekre ma is szükség van, olyan személyiségekre, akik példáját, bátorságát, szabadságszeretetét, keresztény hitét háromszáz év távlatából sem homályosította el az idő. Az emléknap méltó megünneplése újabb lehetőség arra, hogy bizonyítsuk, a magyar nemzet összetart és oszthatatlan.

Az emléknap eseményein többek között részt vett Kollák Erika Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulasszonya, Nagy Ottó, a Nagyberuházási Igazgatóság igazgatóbizottságának igazgatóhelyettese, Kormányos László, a VMSZ tartományi képviselője, Dobai János és Egeresi Sándor tartományi segédtitkárok, Bunford Tivadar Szabadka város képviselő-testületének elnöke, Balázs Ferenc Csóka község alpolgármestere és Olaj Tibor, a csókai községi képviselő-testület elnöke.

A rendezvényt támogatta a budapesti Rákóczi Szövetség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, a csókai önkormányzat és a Csókai Művelődési és Oktatási Központ.

 

Forrás: Magyar Szó

 

Rakoczi01

 

rakoczi03

 

rakoczi04