Ínyenc falatok kavalkádja Kispiacon

Kispiac Hírek

Finom illatok, hangulatos zene, ínycsiklandó ételek – ez volt Kispiacon a Nemzetek főzőversenye. Nyolcvan csapat nevezett idén. Az ételeket mesterszakácsok pontozták a verseny során.

A bográcsban rotyogott a pörkölt és már a bárányt is nyársra húzták a délelőtt folyamán. Főzés közben a jó hangulatról a Juhász Zenekar gondoskodott.

Papp Zoltán és csapata harmadik éve vesz részt a fesztiválon. Idén egy igazi szlovákiai magyar módra elkészített pörkölttel készültek
Papp Zoltán, versenyző, Felvidék: „Megpróbálunk egy kis felvidéki ízt áthozni ide Vajdaságba.”

A házigazdák ugyancsak egy különleges pörkölt étellel vettek részt a versenyen. Zsoldos Tibor több ember számára főzött az ebédet. „Én a kispiaci helyi közösség nevében főztem a mai főzőversenyen. Ami a főzést illeti borjú pörköltet készítettem a vendégek és a helyi közösség tanácsának tagjai részére.”

Horvát Tímea Szabadka alpolgármestere szerint az ehhez hasonló versenyeknek és eseményeknek összekötő, és közösségépítő szerepük van. „A kilencedik alkalommal megszervezésre kerülő harmincöt fokos hőségben rengeteg csapat nevezett be. Sok látogató van. Sok résztvevő van. A hangulat egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire jó és ebben a zűrzavaros világban, ha úgy tudok fogalmazni azt gondolom, hogy ez mindenféleképp szükséges a nemzetnek és szükséges a magyaroknak is.”

Szarapka Ede a kispiaci helyi közösség tanácselnöke büszke rá, hogy településük Vajdaság egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményének házigazdája.Kispiac helyi közösség és a Séf Civil Gasztro egyesület amely közös szervezésben immár kilencedik alkalommal szervezi meg a megálmodott Kárpát-medencei főzőversenyt. Szeretném kihangsúlyozni, hogy a nemzetek főzőversenyét. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai csapatok is jelentkeztek. Azokra a területekre jellemző. Ottani jellegzetes ételek.”

A versenyen a látogatókra számos kísérőprogram várt. Egyebek között fellépett a királyhalmi Rhythmical dance tánccsoport, illetve a Tihanyi vándorszínpad operett előadását is láthatták az érdeklődők.

Forrás: PannonRTV