Balázs Sándor interjú, II. rész

Erdély Interjúk

Folytatás

  • S akkor Cseke Péterrel sétáltunk, és mondtam, hogy ebből baj lesz, mert a romániai törvények szerint azok, akik külföldi állampolgárokkal kapcsolatot teremtenek, kötelesek beszámolni arról, hogy milyen beszélgetés folyt. Hát megbeszéltük Péterrel, hogyha bennünket az egyetemen felszólítanak, hogy számoljunk be erről, kénytelenek leszünk beszámolni. De mit írjunk, hogy a kettúőnk beszámolója… öh
  • Klappoljon
  • S akkor megegyeztünk. megbeszéltük azt, hogy a román-magyar kulturális viszonyt hogyan kell javítani, és még egy ilyen.. néhány ilyen dolgot
  • Töltelékszövegek, ilyen panel-válaszok…
  • Erre szokták mondani, hogy mit ad Isten, másnap, mikor bementem az egyetemre, hívtak, hogy legyek szíves számoljak be arról, hogy miről folyt a beszélgetés ott. Hát én örültem hogy eltudomodani azt, amit tudtam, hogy Cseke Péter is elmond. Ez volt az egyik jelentésem, amit a káder osztálynak a titkosszolgálatnak eljuttattam. Ez volt. na, most folytatva a szervezkedést is, visszítérve arra a kérdésre, hogy milyen mellékfogásom volt: több mellékfogásom volt. Ha az idő megengedi, még egy-kettőről talán beszámolok. Tehát összegyűltünk (félbeszakít)
  • Ez mostmár 89 decembere megint
  • Megint decembere, Gáll Ernő lakásán. Ott volt Balogh Edgár is. Balogh Edgár jött egy programmal, az a népiszövetségnek az újjáépítése volt, azt mi eleve elvetettük. Úgy döntöttek…
  • Tanár úr, hogy reagált balogh Edgár erre, mert azért az ő személyisége azért eléggé meghatározó volt. sértett volt, frusztrált volt, vitatkozott, próbálta védeni az ő álláspontját, vagy egyszerűen látta, hogy akkora ellenzéke van immár, hogy letett erről egyből?
  • Nem, ellenkezni nem ellenkezett, nem is védte a programját, mert látta, hogy mindenki ellene van. S akkor úgy döntöttek az összejött értelmiségiek, hogy Kántor Lajossal együtt vonuljunk a mellékszobába, s írjuk meg azt a szöveget, amellyel mi majd a következő nap, az akkor már Szabadság napilapnál elindítjuk a szervezkedést. Mi félre vonultunk, nagyjából sikerült is, de aztán adjusztálni kellett…
  • Így jött be Benkő Saminak az a javaslata, hogy az erdélyi magyar (félbeszakít)
  • Úgy van…
  • Hogy az EME-t azt újra kell, az Erdélyi Magyar Egyesületet azt újra kell alakítani.
  • Úgy van, ezt is bevettük, de volt még egy javaslat, az hogy milyen címet adjunk. Azt mondták, hogy legyen a Kiáltó Szó. Ezt én eleve elvetettem, nehogy az legyen, hogy tulajdonképpen a Szamizdat lapnak a folytatása. S ekkor jött Lászlóffy Aladárnak az az ötlete, hogy akkor legyen Hívó Szó. S így született meg a Hívó Szó. Na most a Hívó Szó alapján másnap összeültünk a Szabadság szerkesztőségébe. Nagyon sokan voltunk, nagyon sokan kint rekedtek a folyosón. És ott aszervezkedés kapcsán kellett elmondani kinek-kinek a véleményét. És itt jön az én első melléfogásom: én ott elmondtam, hogy az én elképzelésem szerint, a jövőbe nézésnél a visszatekintés a kiinduló pont, a Magyar Pártnak, az Országos Magyar Pártnak a tevékenységéből kell kiindulni, lehámozni róla mindazt, ami nem volt éppen a lehető legjobb és próbáljunk egy politikai szervezetet létrehozni, ami bennünket politikai szinten képvisel majd a parlamentben, és próbálja folytatni… folytatni azt, amit a Magyar Párt annak idején elkezdett.
  • Tanár úr, ez a visszalépés vagy visszacsatolás, ez tulajdonképpen nemcsak magyar jellegzetesség volt, hiszen 89 után (háttérzaj)… ez a visszacsatolás időben nem kimondottan magyar jellegzetesség volt, hiszen reflexszerűen a román politikai körök is az újjászerveződő politikai élet is úgy gondolta, hogy a Liberális Pártot, a Paraszt Pártot, a régi vágású Kereszténydemokrata Pártot újjá kell éleszteni. tehát lényegében ez egy a kornak, a pillanatnak, az akkori hangulatnak volt a velejárója.
  • Igen, csak hogy itt közben történtek bizonyos dolgok, az, hogy Bukarestben, Domokos Géza, hát nyilvánvalóan Iliescuval megbeszélve a dolgokat, tulajdonképpen másképpen döntött. És itt volt a nagy különbség az én akkor kifejtett véleményem és a tulajdonképpen történések között, amelyek egészen más irányt vettek, senki többet arról nem beszélt, hogy itten pártalakulat jöjjön létre, amely kizárólag politikai képviselet, hanem létrejött egy ilyen nagy ernyőszervezet, amely maga alá rendelt mindent. Az én koncepciómban mondjuk a pártszerveződés, a kultúra megszervezése, oktatás és így tovább, nem folyik össze, tehát nem a párt dönt affelől hogy a színházak, magyar színházak hogyan működjenek, a magyar sajtó nem alárendeltje a pártnak, viszont Domokos Gézáék eleve másképpen tervezték ezt meg, mégpedig úgy, hogy ebben az ernyőszervezetben aztán az RMDSZ tulajdonképpen átfogott minden területet, minden területet, tehát tulajdonképpen az eseményeknek az alakulása pontosan az ellentétje volt annak, amit én úgy elképzeltem, s ami abban a pillanatban, ahogy ott elhangzott, el is tűnt. tehát ezt a lehetőséget fel kellett adni.
  • Nem egy… elnézést, hogy bele kotyogok, vagy bele vágok, de nem volt alkalom ott a 90-es évek elején, amikor még Domokos az RMDSZ elnöke volt ezt… ha nem is újratárgyalni, de átbeszélni, árnyalni, erről érdemi vitát vagy mondjam azt eszmecserét kiprovokálni?
  • Erre nem volt lehetőség, ugyanis megtörtént az, amit Domokos Gézáék kieszeltek. Tehát visszacsinálni már nem lehetett és nem is jött szóba, hogy ezt vissza kell csinálni. Én maximálisan azt tudtam elérni, hogy írtam egy tanulmányt a Magyar Pártról a két világháború közötti periódusban, hogy milyen pozitív tevékenysége volt. Gáll Ernő megjegyezte, hogy azért a bírálatot nem kellett volna ennyire elhallgatni, mert a Magyar Párt azért sokmindenben tévedett. Én ezt elismerem, viszont a szerepét, azt mindig is tiszteltem, becsültem, és a könyveim között van három olyan, amely a parlamenti tevékenységgel foglalkozik, és az egyik a két világháború közötti magyar képviselet, én ezt ott kifejtettem, de ezt úgy kezelem, mint egy politikai melléfogást, ami nem lehett tudni, hogy mi lett volna belőle. Én filozófus vagyok, tudom, hogyha több lehetőség van, de az egyik lehetőség eltűnik, mert egy másik valósul meg, akkor már nem lehet tudni, hogy a másik lehetőségből mi lett volna.
  • Donát úti stúdiótól nem messze, Donát úti lakásában beszélgetünk mindarról, ami egy 28-as generációjú értelmiséginek az élménytárában van, jelesen Balász Sándor tanár úrral, aki egy nagyon kemény mondatot iktat be a Corrida .erkölcse c. esszéjébe. Így hangzik: „amíg megtudjuk őrízni önmagunkat, nem fenyeget az eltűnés. mihelyt eltűntették belőlünk saját minőségünket, felszámoltak, még mielőtt meghaltunk volna.” Ez a mondat önmagában egy nagyon magvas, kemény, súlyos szentencia, van ennek vizont egy érdekes, akár azt is mondhatnánk, sajtó-és kultúrtörténeti háttere, és ez Huszár Sándorhoz vezet.
  • Hát igen, ez a mondat, ami idézet formájában elhangzott, tulajdonképpen a leszúrt bikának – hogy úgy mondjam – a gondolata. Na most ennek az írásnak is megvan a maga története és ez elsősorban Huszár Sándornak a jellemzése szempontjából fontos. Hát az alap mondanivalóját azt mindenki hámozza ki, újraközöltem. A Corrida erkölcse arra utal, hogy létezik a bika, aki a maga biztonságos körülményei között él, és bekerül egy új környezetbe, nem volt nehéz kieszelni, hogy miről van szó, hát a kisebbséggé válás körülményiről van szó, és ott új erkölcsi viszonyok jönnek létre, mert ő nem felfegyverkezett, a szarvával rendelkezik csupán
  • Az ösztöneivel…
  • Az ösztöneivel. De ott vannak szembe mások, akiknek más eszközök vannak a kezükbe, és ezek szúrják le. A kisebbség megsemmisítésének a gondolata volt ebbe beágyazva. Na most az érdekesség a következő: Huszár Sándor volt a Hétnek a főszerkesztője.
  • Ez hányas esztendő. hogy egy kicsit a kronológiát is rögzítsük?
  • Hát ezt én mostmár nem tudom visszaidézni… de akkor, amikor főszerkesztő volt (nevet). Én neki küldtem el, ő úgy látszik, hogy megértette, és eljutott addig, hogy a szöveget a nyomdába küldte, akkoriban nem a mai modern eszközökkel dolgoztak, ilyenkor készítettek – ma már ezt a szót nem is ismerik – készítettek kefe lenyomatot, ami egy példányban lehozta azt, amit majd a nyomdában sokszorosítva meg fog jelenni. És itt van aztán az érdekesség: akkor jöttem rá, hogy a cenzúra még az utolsó pillanatban is átolvassa a szöveget, és ki tudja dobni azt, ami nem tetszik, akkor, amikor már nyomdakész állapotba van. És ez történt akkor. A cenzúra kivette nyomdakész állapotban. És itt most jön Huszár Sándornak a gesztusa.
  • Szinte „huszárvágás”, élünk ezzel a lehetőséggel, hogy a szójátékot becsempésszük. Huszár Sándor postán elküldte nekem a nyomdakész egyetlen példányt. S én így lettem olyan szerző, akinek a műve egyetlen példányban jelent meg. Később aztán közöltem, mert akkor már megváltozott idők voltak. De ez nemcsak rám nézve fontos, hanem elsősorban Huszár Sándor részére. Huszár Sándorról jól tudjuk proletár író volt, Nagy István, Asztalos István mellett az egyik proletár szerző, de hogyan viszonyult ő a cenzúrához? Ahhoz a cenzúrához, amelyik az utolsó pillanatban is képes volt kivenni egy szöveget? Dícsérem, nagyon dícséem azt a cenzort, aki későn, de rájött, hogy tulajdonképpen mit írtam. De sokan nem jöttek rá… Ezzel kapcsolatban van nekem még egy másik témám, ami nagyon… nagyon érdekes, de nem tartozik ide.
  • Beszéljünk egy kicsit arról…
  • Ezt a gondolatmenetet folytatnám, bár ez mostmár egy kicsit kilóg a könyvem tartalmából. Rájöttem arra, hogy a cenzúra az utolsó pillanatban nem kivételesen dob ki cikkeket, hanem nagyon is munkamódszerrel. Történt pedig a következő: én tanulmányt szerettem volna írni könyv formájában a két világháború közötti magyar szociográfiai tevékenységről. Hát ez így nem igen ment volna el. Akkor kieszeltem, hogy van egy mód, amivel kijátszhatom a cenzúrát, ezt a szociográfiai mozgalmat úgy mutatom be, mint a bukaresti Guszti-féle iskolának mintegy nyúlványa. Ez mondjuk a cenzúrának megfelelt, és ilyen címmel elkészítettem egy kötetet, a nemzetiségi önismeretről, a Guszti iskolának mintegy a hatására. Én az oroszlán barlangjába mentem be, a politikai könyvkiadónak javasoltam. S a politikai könyvkiadó elfogadta, sőt, Bitai Ödön egészen a nyomdáig menően el is készítette a könyvet, már csak ahogy annak idején, szép magyarsággal mondtuk, a „bon dedifuzare”…
  • Bon de tipare bt
  • A bon de difuzare kellett volna
  • Ja, hogy már ki is jött a nyomdából
  • Hát még nem jött ki anyomdából. Először a bon de tipar, utána a bon de difuzare… és akkor telefonál nekem Ödi, hogy „te, baj van. A cenzúra nem engedi, hogy megjelenjen a könyv.” „Hát miért?”… Hát én, mint gondos szerző, névmutatót is készítettem, s névmutatót csak akkor lehet elkészíteni, mikor nyomdakész állapotban van, mert az oldalakat nem lehet tudni. S azt mondta Bitai Ödön baj van, mert a cenzúra azt mondta, hogy a névmutatóból hiányzik egy név, Nicolae Ceaușescu neve. Márpedig e nélkül a név nélkül ez a könyv nem jelenhet meg. „De én megmentettelek mondta – bevágtam két vaskos Ceaușescu idézetet, és ezzel a cenzúra elfogadta, hogy megjelenjen”. Igen ám, de itten baj történt, ugyanis a két vaskos Ceaușescu idézet tel az oldalszámok eltolódtak és a névmutató most már nem mutatta pontosasn azt  az oldalt, amelyet kellett volna, hanem … persze nem mindenik, mert hogyha háromszor jelent meg ugyanaz a név, egymás után, akkor egy mégiscsak talál és mondjuk a bevágott rész előtti idézetnél ottan talált. Minden estere megjelent a könyv úgy, hogy a névmutatónak egy tekintélyes része nem illett a könyvhöz. Így jártam meg, mert amikor Imre Istvánnak dedikáltam, bocsánatot kellett kérjek, hogy a névmutatóban a neve nem felel meg az oldalszámnak. Ez igyanazt bizonyítja, amit Huszár Sándortól tudtam meg, az, hogy az utolsó nyomdai kiadásnál is ismételten ott volt a cenzúra.
  • Tanár úr, az amit én a kötet átolvasásakor tapasztaltam, az az, hogy kicsit atipikusan nagyon sok helyütt megjelenik a humor. A humor az önirónia formájában, de itt van egy olyan fejezet, a Funar fejezet, amely attól izgamlas, hogy egy olyan személyről emlékezik meg, akit nem, akivel nem volt személyes, effektív kontaktusa, mivel nem váltott szót, és mégis izgalmas ez a fejezet. Igaz ugyan, hogy aztán a Funar éráról egy vaskos kötetben Schwartz Róberttel adott ki akkori periódus sajtótörténeti… hát összegzését. De hogy visszatérve a humorra, ez honnan jön? A Kászonokból jön valahogy Kolozsvárra?
  • Hát, a humor az számomra a kezdet, esetleg a vég is. A kezdet olyan értelemben, hogy az első könyvem az a Humor és filozófia volt. Röhögtek is rajta. Röhögtek is rajta az emberek…

Vége