„Művelődéstörténeti értékeink biztos fogódzók a mai felgyorsult, bizonytalan világban”
Dr. Németh Ferenc művelődéstörténész, egyetemi tanár, Bánát-kutató. A témával több évtizede foglalkozik, számos fontos publikációja, kötete jelent meg ezen a szakterületen.
Beszélgetőtársam az irodalomtudományok doktora, viszont előzőleg az újvidéki jogi karon diplomázott. E tény ismeretében elsőként a pályamódosításáról kérdeztem.
— Bármerre is kanyarodott az utam, végül oda jutottam, ahova kezdettől fogva szerettem volna. 1974-ben, az érettségi után, a szűkebb baráti körömből többen az újvidéki Magyar Tanszéken folytatták tanulmányaikat. Én is oda szándékoztam iratkozni, de a szüleim azt tanácsolták, válasszak más szakot, és így kerültem a jogi karra, mely nem igazán érdekelt. Akkor már rendszeresen látogattam a Nagybecskereki Levéltárat, és lekötöttek a hely- és tájtörténeti kutatások. Amellett sokat olvastam, a magyar irodalom klasszikusainak meg a vajdasági íróknak a műveit is szívesen forgattam, és idővel szép könyvtárra tettem szert. Ez az érdeklődésem az elmúlt évtizedekben folyamatos volt, bármi történt, sohasem mondtam le róla. A Magyar Szó nagybecskereki tudósítójaként 1983-tól kezdtem folyamatosan publikálni a művelődéstörténeti, helytörténeti cikkeimet. Napilapunk után az Újvidéki Rádió Magyar Szerkesztősége következett, egy ideig bemondó is voltam. Később a pályám elkanyarodott a Forum lapterjesztő osztálya felé, majd fontos állomáshely volt számomra a Családi Kör szerkesztősége, a Létünk folyóirat és a Forum Könyvkiadó is. „Mindössze” néhány évtized múltán kanyarodhattam vissza elsődleges célom, az újvidéki Magyar Tanszék felé. Miután 2012-ben sikeresen megvédtem a doktori munkámat, egy szerencsés véletlen folytán (melyben prof. dr. Káich Katalin emerita tanárnőnek volt döntő szerepe, aki korábban is támogatta kutatásaimat) lehetőségem adódott, hogy egyetemi pályára lépjek. Így kerültem 2013 februárjától művelődéstörténészként a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra, ahol ma is dolgozom. Ennek szépsége pedig a többi közt az, hogy most főállásban foglalkozhatok azzal, ami korábban éveken át csak hobbim volt.
* Közép-Bánátban, Bókán született, majd — mint ahogyan sokan mások is — Újvidékre került. Ön hogyan éli meg a szülőföldjét?
— Bóka a nagybecskerek—verseci műút közepe táján helyezkedik el, egykor szerbek, magyarok és horvátok lakták. Több más bánáti faluhoz hasonlóan lassan kiöregszik, elnéptelenedik, magyar és horvát lakossága szinte teljesen eltűnt. Ott is (mint a bánáti szórvány több településén) az egyház a megtartó erő. Engem szerb óvodába járattak, mert magyar nem volt, és a falusi baráti körömben vegyesen akadtak szerbek, magyarok is. Szülőfalum élménye meghatározó volt számomra: a Temes közelsége, a konyhakertészettel foglalkozó nagyszüleim, a téli esték Rózsa Sándor-, illetve az 1894. évi árvíz történetei, a gombaszedés a réten stb. Az 1879. évi szegedi árvízről a dédszüleim meséltek, hiszen családom egyik ágát éppen ez öntötte ki, és „úsztatta le” Bókára. Mára a hozzátartozóim lassan mind kivándoroltak a temetőbe. Sajnos ritkán tudom látogatni a sírjukat, de emlékük élénken él bennem. Ez az én szülőföldem, melyet felbecsülhetetlen kincsként őrzök. Nagybecskerek is meghatározó volt számomra: ott fejeztem be a középiskolát, ott kezdtem el kutatni a helyi (egykor Torontál megyei) levéltárban, később, újságíróként egy rövid időre ismét oda tértem vissza. Nem véletlen, hogy a huszonhat könyvem túlnyomó része bánáti témát dolgoz fel, Nagybecskerekhez kötődik. Bóka vonatkozásában még adós maradtam egy kötettel, melyhez már régóta gyűjtöm az anyagot, de még nem írtam meg. Talán két év múlva, ha nyugdíjba vonulok…
* Miért tartja fontosnak az egykori bánáti, Torontál vármegyei világ dokumentálását, bemutatását?
— Csaknem négy évtizede kutatom Bánát, az egykori Torontál megye múltját, szellemi, kulturális örökségét, s ezt két dolog miatt tartom fontosnak. Az egyik az, hogy a közhiedelem szerint Bánát művelődéstörténete sokkal szegényebb és szerényebb, mint Bácskáé, amit én a kutatásaimmal, köteteimmel próbálok tényszerűen cáfolni. A másik pedig, hogy mély meggyőződésem, Bánátnak sokkal több szellemi értéke van, mint gondolnánk, csak nincs, aki részleteiben feltárja, hogy a bánátiak birtokba vehessék ezeket a kincseket, és büszkék lehessenek őseikre, múltjukra. Ezért írtam meg az elmúlt évek során a torontáli szőnyeg, a bánáti fényképészet, a nagybecskereki sajtó, a piarista gimnázium történetét, Fülep Lajos becskereki éveit, a Pleitz-nyomda tevékenységét stb. Természetesen még nagyon sok feltárnivaló maradt. Csak az a kérdés, marad-e időm (és mennyi?) újabb témák kutatására, feldolgozására. Művelődéstörténeti értékeink ismerete identitásunkat erősíti, annak fontos szegletköve. Afféle biztos fogódzó a mai felgyorsult világ bizonytalanságában. Úgy is mondhatnám, hogy jó ellenszere a globalizációnak.
* Bánát művelődéstörténete mellett a kutatási területéhez tartoznak az irodalmi kultuszok Vajdaságban.
— Az irodalmi kultuszok adták doktori értekezésem témáját, nevezetesen Arany, Jókai és Petőfi vajdasági kultusza. Nagy kihívás volt ez számomra, sok kutatást, forrásfeltárást igényelt, de végül is elégedett vagyok az eredménnyel. A szabadkai MTTK jelentette meg néhány évvel ezelőtt könyv formájában, és igen jó visszajelzések érkeztek. Nálunk a kultuszkutatásnak sajnos nincs sok művelője, pedig az irodalmi kultuszok vonatkozásában volna még itt mit kutatni, sőt újabb kori, közéleti kultuszaink is jó témának ígérkeznek. Ami a művelődéstörténeti témáimat illeti, azok eléggé széles skálán mozognak, hiszen tág tudományágról van szó, melybe sok minden belefér. Sőt, idővel újabb témakörökkel is gazdagodni fog. Elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben valaki, mondjuk, a mobiltelefon használatának illemszabályairól vagy az e-mailes levelezés formai és tartalmi követelményeiről ír majd értekezést.
* Huzamosabb ideje együttműködik a Román Tudományos Akadémia temesvári fiókjával a készülő Bánát Enciklopédiája kapcsán.
— Másfél-két évtizede már, hogy évente rendszeresen részt veszek a Bánát múltjára vonatkozó nemzetközi konferencián, melyet az egyik évben Vajdaságban, a másik évben Romániában rendeznek meg. (Ezenkívül alapítása óta munkatársa vagyok a nagybecskereki Vajdasági Román Művelődési Intézetnek is.) Ezeken a konferenciákon ismerkedtem meg a Román Tudományos Akadémia néhány tagjával, aki érdeklődést mutatott sajtó- és nyomdászattörténeti kutatásaim iránt. S amikor két-három évvel ezelőtt, a RTA temesvári fiókja beindította a Bánát Enciklopédiája sorozatot, az első kötet a Bánátban egykor tevékenykedő írókat dolgozta fel, a most készülő második pedig Bánát sajtótörténetét térképezi fel. Miután a mai szerbiai Bánátban nem volt kutató, aki megírta volna az itteni lapok és folyóiratok, illetve jelesebb nyomdák történetét, én vállaltam el a szerbiai Bánát 1918 előtti magyar lapjainak bemutatását. Nem kevesebb mint hetvenkilenc újságot dolgoztam fel lexikális szócikkben, a RTA Temesvárott egy kétnyelvű (román—magyar) kötetben meg is jelentette. Ennek anyaga kerül majd be a soron következő második kötetbe. Munkám elismeréseként díjazott is az RTA, illetve a Titu Maiorescu Bánát-kutató Intézet. Most az a kérésük, hogy vállaljam el a szerbiai Bánát német nyelvű periodikájának feldolgozását, de még nem döntöttem el, hogy mitévő legyek.
* Min dolgozik jelenleg, illetve milyen megvalósításra váró tervei vannak?
— A napokban jelent meg egy szerb nyelvű bánáti kötetem, melyet Milan Micić történész kollégámmal közösen írtunk az I. világháború végének bánáti eseményeiről, a becskereki Torontál című lap tükrében. Megjelenés előtt ál a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek (azaz: Boldogasszony Nővérek) bánáti tevékenységének történetét feldolgozó kiadvány, mely reményeim szerint az év végéig napvilágot lát. Van egy zsidó tematikájú munkám is (Zsidók Bánát közéletében), mellyel az év végéig elkészülök. Jelenleg Kálmány Lajosról írok egy könyvet, jövőre pedig Lauka Gusztáv születésének bicentenáriumára készítek egy irodalomtörténeti monográfiát. Sok a tervem, csak időm is legyen, hogy megvalósíthassam őket.
Forrás: Hét Nap