Ingyenes és kedvezményes táborozás

Kiemelt cikk

PÁLYÁZAT INGYENES ÉS KEDVEZMÉNYES TÁBOROZÁSRA

Az Összpróba Alapítvány idén is pályázatot írt ki az Összpróba Ifjúsági és Felnőtt Nyári Alkotótáborokban való ingyenes és kedvezményes részvételre. Az Alkotótáborok helyszíne 2016 nyarán Balatonboglár, ahol színházzal, tánccal, zenével és filmezéssel foglalkoznak fiatalok és felnőttek elismert művészek, szakemberek vezetésével.

Az ifjúsági tábor a 14 és 18 év közöttieket, a felnőtt tábor a 18 éven felülieket várja intenzív alkotómunkára, önmaguk és társaik megismerésére, csapatjátékra és Balaton-parti közösségi élményekre. A pályázat nyertese mindkét korosztályban ingyenesen vehet részt a táborban, és minden pályázó 10% kedvezményre jogosult a tábor árából. Még lehet pályázni, a beadási határidő: június 3.

A 2016-os Összpróba Alkotótáborok tanárai: Baranyai Balázs táncművész, koreográfus (a Rijekai Nemzeti Színház Balett-tagozatának igazgatója), K. Kovács Ákos operatőr, Novák Eszter rendező (a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára), Rozs Tamás zenész, zeneterapeuta (a Szélkiáltó együttes tagja), Tarnóczi Jakab és Tárnoki Márk (a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színházi rendező szakos hallgatói)

Vendég: Gubás Gabi színművész
Az Ifjúsági Alkotótábor nevelőtanárai a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatói

Bővebb információ: http://osszproba.hu/, https://www.facebook.com/OSSZPROBA

Forrás: Összpróba Alapítvány