Infinite Dance Fesztivál

Nagyvárad Kiemelt cikk

Infinite Dance Fesztivál: októberben tartják a tánc és összművészeti fesztivált Nagyváradon

Visszatér a Szegedi Kortárs Balett és első alkalommal lép fel Nagyváradon a Kolozsvári Állami Magyar Opera balettkara az október 22–28. megtartandó Infinite Dance Fesztiválon (IDF).

Harmadízben is sikerül megszervezni a tánc és összművészeti fesztivált, ez azt jelzi, hogy a kereslet és a kínálat sikeresen találkozott, mondta Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, aki azt is hozzátette: az IDF egyfajta híd a koreográfusképzéssel foglalkozó budapesti, bukaresti és marosvásárhelyi egyetemek között. Az IDF a fiataloknak is bemutatkozási lehetőséget jelent, a műhelymunkák pedig a folyamatos képzést segítik, mondta a főigazgató, aki azt is elárulta: a Nemzeti Kulturális Alap Imre Zoltán programjában résztvevőknek egyetlen nem magyarországi fellépési helyszíne Nagyváradon van.

Dimény Levente, az IDF művészeti vezetője az NKA mellett a Szigligeti Színházat fenntartó Bihar Megyei Tanácsot, illetve a Magyar Művészeti Akadémiát is említette, szakmai partnerként pedig a Magyar Táncművészek Szövetségét, mint mondta, ezek a szervezetek biztosítják a fesztivál folytonosságát.

Idén 12 társulat lép fel az IDF-en, megtartják az akadémiák gáláját, és nagyváradi és Bihar megyei amatőr tánccsoportok is bemutatkoznak majd a színház előtt felállított színpadon. Őket egy órával az előadások kezdete előtt, illetve a szünetekben láthatják a nézők, hangzott el, néptáncosok és hip-hoposok egyaránt lesznek a fellépők között.

A CoMPos, azaz ComponoMusicaPoemSaltato elnevezésű performanszot a vár G épületében láthatják majd október 15-én 17 órától, ebben zene, tánc, költészet és képzőművészet találkozik. A fesztivál kísérőprogramjai között szerepel az október 26-i táncház és a 27-i lampionos táncest, amelyeken a nézők is táncra perdülhetnek, csütörtöktől szombatig pedig a Moszkva Kávézóban tartanak koncerteket.

Az IDF keretében Szabó Attila, Andreea Belu és Simona Dabija táncművészek tartanak mozgásszínházi workshopot, ezek regisztrációhoz kötöttek. Sor kerül a Magyar Színházi Szövetség harmadik színpadtechnikai műhelymunkájára is, amelyet a MASZÍN a Magyar Színháztechnikai Szövetséggel együttműködésben bonyolít.

A Szegedi Kortárs Balett Abszurdia című előadása mellett a nagyszínpadon láthatják a kolozsvári opera balettkarának A test ébredése című előadását, a házigazda Nagyvárad Táncegyüttes Idegen címmel mutatja be Györfi Csaba koreográfiáját, amely Borges Márk evangéliuma című novellájára alapul.

Színpadra lép a Duda Éva Társulat és először láthatják Nagyváradon a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház művészeit. Az Imre Zoltán program keretében a fiatal koreográfusok mutatkoznak be és Conterbody címmel látható a Bukaresti Nemzeti Táncközpont és a Tangaj Collective közös produkciója is.

Forrás: maszol.ro