Imaévet hirdettek Pozsonyban

Pozsony Emberek

A Pozsonyi Főegyházmegyében imaévet hirdetnek új papi hivatásokért.

Az évközi idő ötödik vasárnapján bemutatott szentmisék keretén belül minden templomban felolvassák Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek-metropolita pásztorlevelét, amelyben az egyházmegye főpásztora az evangéliumhoz fűzött elmélkedése mellett az egyházmegye fennállásának tizenegyedik évfordulója kapcsán február 14-től imaévet hirdet újabb papi hivatásokért a Pozsonyi Főegyházmegye számára.

A 2020. február 14-ig tartó imaév keretében a főpásztor arra hív fel minden jóakaratú embert, hogy az egyes plébániák és közösségek eddigi ájtatosságai mellett minél többen csatlakozzanak ehhez a közös imaszándékhoz, s a szentmisék egyetemes könyörgéseihez az egész év folyamán egy külön fohászt csatolva minden eucharisztikus ünneplés alkalmával kérjék az Aratás Urát, a Jó Pásztort újabb papi hivatásokért. „Helytelen képünk lenne Istenről, ha azt gondolnánk, nekünk kell Istent figyelmeztetnünk arra, hogy mire van szükségünk, mi jó nekünk. …

a mi imádságunk arra szolgál, hogy tudatosítsuk, hogy lelki síkon mely javakra és nélkülözhetetlen ajándékokra szorulunk az Úrtól,

hogy figyelmessé, hallgatóvá, kérővé és hálássá váljunk ezekért az ajándékokért” – fogalmaz a főpásztor a február 10-ére írt pásztorlevelében.

Majd pedig a vasárnapi szentmise ószövetségi olvasmányára utalva így folytatja: „Mindannyian buzgón szeretnénk imádkozni és kérni, hogy legyenek köztünk olyanok, akik lelkiismeretükben észreveszik az Úr kérdését, amit a mai olvasmány szerint Izajás próféta is észrevett szívében, miközben lelkiismeretében meghallotta az Úr szavát: „Kit küldjek el? Ki megy el nekünk?” (Iz 6, 8) És szeretnénk buzgón imádkozni és kérni, hogy legyenek köztünk olyanok, akik Izajáshoz hasonlóan válaszolnak az Úrnak: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!” (Iz 6, 8)”

A Pozsonyi Magyar Katolikus Közösség is örömmel csatlakozik a kezdeményezéshez, az érsek atya által megfogalmazott imaszándékhoz.

Jó alkalomnak véli, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülés jegyében új papi hivatásokért is imádkozzanak, hiszen az Oltáriszentség és a papság szorosan összetartozik, mindkettő alapítása az Utolsó Vacsora termébe vezet minket.

A pozsonyi ferences templomban már hosszú évek óta az elsőszombati magyar szentmisék újabb papi és szerzetesi hivatásokért kerülnek bemutatásra. Néhány éve az elsőszombati misék előtt újabb magyar papi hivatásokért szól a szentolvasó az Oltáriszentség előtt.

A pozsonyi magyar hívek körében sokak által naponta imádkozott fohászban – közel százan hivatalos formában is elköteleződtek az alábbi fohász napi elimádkozására a 2019-es esztendőben – a közösség minden korosztályáért, a betegekért, gondokkal küzdőkért, családokért kérve az Urat, valamint a közelgő budapesti eucharisztikus kongresszusért is imádkozva, benne foglaltatik a kérés az új papi hivatásokért is: „Uram, áldd meg közösségünket, minden tagját, minden családját, a kicsiket és a nagyokat, a fiatalokat és az időseket, az egészségeseket és a betegeket, a gondokkal küzdőket! Add, hogy boldogan éljük keresztény hivatásunkat! Adj újabb jó családokat, támassz új papi hivatásokat! Elhunyt hozzátartozóinknak és közösségünk minden megholtjának pedig adj örök boldogságot a mennyben! Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk, fővárosaink, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen”

Legyen minél többünknek szívügye az összefogás az imában, bízzunk az ima erejében, vállaljunk áldozatot az új hivatásokért!

Forrás: Felvidék.ma/SZAKC

A Pozsonyi Főegyházmegyében imaévet hirdetnek új papi hivatásokért