III. Libanap Tiszaszentmiklóson

Tiszaszentmiklós Kiemelt cikk

Új köntösbe öltözött, frissen meszelt épület fogadta Tiszaszentmiklóson a III. Libanap rendezvényre érkező számos környékbeli és helyi vendéget.

A Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör szervezésében megtartott eseményen mintegy 40 főzőcsapat vett részt, de azok sem maradtak finom falatok nélkül, akik nem neveztek be a versenyre, a házigazdák ugyanis 500 adag ingyenes ebédet osztottak szét.

Az összejövetelt Stana Đember, Csóka község polgármestere nyitotta meg, a kultúrműsor első fellépője a helyi óvodások és kisiskolások csoportja volt, népi gyermekjátékokat mutattak be. Bacsó Elvira és Bacsó Léna — édesanya és leánya — népdalcsokrot énekelt, majd bemutatkozott a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör Sóvirág vegyes kara és a törökfalui Törökszegfű énekcsoport.

Az óvodások és az általános iskolások a Száz liba egy sorban elnevezésű képzőművészeti pályázaton vettek részt, melyre 150 munka érkezett. A díjazottakat Csizmadia Berák Benitta és Lukić Suzana óvónő hirdette ki.

Első lett Tóth Erika csókai óvónő Borsócska csoportja, a második helyre Korponai Éva óvónő vezetésével a padéi Lepkécske csoport, a harmadikra a szintén csókai Bogyó és Babóca csoport került Ágoston Otília óvónő irányításával. Különdíjat érdemelt ki a tiszaszentmiklósi Lukić Suzana óvónő Halacska csoportja.

Mivel a legtöbb pályaművet az alsósok küldték be, ebben a kategóriában a zsűri több ajándékot osztott ki. A helyezettek a következők: 1. Jerotijević Magdaléna (1. osztály, Felsőhegy), 2. Sándor Alex (4. osztály, Felsőhegy), 3. Kalmár Korina (3. osztály, Felsőhegy), 4. Tóth Kitti (4. osztály, Tiszaszentmiklós); különdíjak: Balunovity Anna (4. osztály, Csóka), Katona Kyra (4. osztály, Kevi), Deák Viola (4. osztály, Felsőhegy).

A felsősök között a tornyosi diákok bizonyultak a legjobbnak, első lett Molnár Gábor Luca (5. osztály), második Tóth Vásárhelyi Nikoletta (6. osztály), harmadik Káposzta Henrietta (8. osztály).

A helyezést elért alsós és felsős diákok 2020 nyarán térítésmentesen vehetnek részt a tiszaszentmiklósi kézművestáborban.

Reperger Miklós, a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör elnöke maga is libatenyésztő. Elmondta, időközben növelte az állományát, jelenleg 600 szárnyas gágog a portáján. Arról azonban sajnos nem számolhatott be, hogy az elmúlt években a faluban bárki is kedvet kapott volna a libanevelésre, noha valamikor ez a foglalkozás a kis, bánáti település jellemzője volt.

A Libanap fővédnökségét Gulyás Csaba tollfelvásárló és –feldolgozó vállalta. Ő viszont észlelt némi változást ebben a gazdasági ágazatban.

— Libatenyésztéssel csaknem hét éve foglalkozom, és azt tapasztalom, hogy az érdeklődés ha lassan is, de növekszik. A libapelyhet Japánba szállítjuk, a vevő szeretné, ha sokkal többet, a jelenlegi mennyiség két-háromszorosát kapná, de ezt egyelőre nem tudjuk teljesíteni, annyit adunk, amennyi van. Vajdaságban is javul a toll minősége, de én nem csak innen vásárolok, egész Szerbiából. Közben a saját farmom növelésén is dolgozom, ezt az évet 8000 libával kezdtem — hallottuk Gulyás Csabától.

A jelenlevők hagyományos kézi kukoricamorzsolásban és libatépésben is összemérték tudásukat, a zsűri pedig a bográcsos és sült étkek mellett a pálinkákat, a télire eltett savanyúságot, az édes és a sós süteményeket, valamint a tortákat is elbírálta.

A III. Libanap összegzéseként lássunk néhány nyertest is. A legügyesebb libatolltépő Boros Zoltán volt, a legfiatalabb pedig a kilencéves, zentai Ábrahám Antal. A kukorica kézi morzsolásában a feketetói Stojkov Davor jeleskedett, a legnagyobb, 9,5 kilogrammos liba büszke tulajdonosa pedig a völgyparti Odri Gellért. A legjobb pálinkát az adai Pozsgai Ferenc kínálta fel, a legízletesebb sós kalácsot a zentai Pósa Gizella sütötte. A legszebben dekorált főzőhely a felsőhegyi Kis csapaté volt. A libahúsból főzött ételek kategóriájában a vándorfakanál a zentai Bilicki Istvánhoz került, az első helyet a csókai Pozsár Richárd szerezte meg, a legtökéletesebb libasültet pedig az adahatári Vadlibák csapata készítette.

Aki nem jutott el Tiszaszentmiklósra, de a beszámolónk olvasása közben megkívánta a finom, ropogós libasültet, az az előttünk álló, november 11-ei Márton-napon még elkészítheti magának. Annál is inkább, mert a néphagyomány úgy tartja, hogy aki Márton-napon libát nem eszik, az egész éven át éhezik. Jó étvágyat kívánunk mindenkinek!

Tiszaszentmiklósi óvodások és iskolások (a szerző felvételei)

Bacsó Elvira és Bacsó Léna

A Sóvirág vegyes kar

 

Forrás: Hét Nap