Igény van az állatvédelmi képzésekre

Kiemelt cikk

Folytatni kell az állatvédelmi képzéseket Szegeden! Ez volt az egyik legfontosabb tanulsága a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete első szegedi állatvédelmi képzésének.

Az egész napos program megmozgatta az állatbarátokat, állatvédőket, összesen 61 érdeklődő jött el meghallgatni a felelős állatvédelem különböző témáiban megtartott szakmai előadásokat. Voltak vendégeink Szeged mellett Hódmezővásárhelyről, Kiskunfélegyházásról és Bajáról is.

Mi, a Szegedi Cicamentők 9 éve dolgozunk az állatvédelemben, és hiányolunk olyan alapképzéseket, ami akár a laikusoknak, akár az állatvédő civileknek is hasznos a szemléletformálásban, a mindennapi munkában. Legtöbb vendégünk hiánypótlónak nevezte képzésünket, jelezték, szívesen folytatnák akár specializáltabb formákban a tanulást. Ezért úgy döntöttünk, folytatjuk állatvédelmi képzések szervezését.

Ehhez, a mostani visszajelzéseket is felhasználva, felmérjük az igényeket, hogy olyan állatvédelmi programokat szervezhessünk a jövőben is, amelyek egyszerre szolgálhatják a környezettudatos szemléletformálás, az utánpótlás-képzés, és a felelős állatvédelmi munka ügyét.

Január 27-én, 9 és 15 óra között, a szegedi Senior Centerben összesen öt szakmai előadást hallhattak az érdeklődők. Dr. Deim Zoltán az állatvédelmi törvényekről, dr. Tímár Endre az elsősegélynyújtásról, Nyitrai Ágnes a kóbor macskák mentéséről, Mészáros Gabriella a kóbor kutyákat fogadó szervezetekről, míg Hajnal Gyöngyi közösségfejlesztő programjukról számolt be.

 

Forrás: Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete