Idén új helyszínen jelentkezik a Szféra

Marosvásárhely Kiemelt cikk

Idén új helyszínen jelentkezik a Szféra – Kortárs művészetek tere

Idén új helyszínen, a volt Európa Gimnázium udvarán jelentkezik a Szféra – Kortárs művészetek tere augusztus 31. és szeptember 2. között Marosvásárhelyen. A Vásárhelyi Forgatag részeként működő rendezvény célja változatlan; a szervezők elmondása szerint egy űrt próbálnak kitölteni a marosvásárhelyi kulturális térben és olyan produkciókat szeretnének közelebb hozni, amelyek a fősodorral szemben helyezkednek el, de kiemelt figyelmet érdemelnek. A Szféra a művészetről, a barátságról, illetve a kreatív közösségi életről szól. A programban teret kapnak képzőművészeti kiállítások, koncertek, alkotóműhelyek, kötetbemutatók, illetve 42h Cinemaraton név alatt filmkészítő versenyt is hirdetnek, amatőröknek és profiknak egyaránt.

A vetélkedő során, 42 óra alatt kell elkészíteni egy rövid filmet, amelyet a szakmai zsűri vasárnap díjaz és be is mutatják őket a nagyközönségnek. A legjobb filmek pénzbeli jutalomban részesülnek, de be is mutatják őket majd az Alter-Native filmfesztiválon. A három napos fesztivál alatt napjaink izgalmas zenei szárnypróbálgatásai, illetve már ismert csapatok is megfordulnak majd a Szféra udvarán, illetve számos DJ biztosítja majd a jó hangulatot a nap folyamán. Magyarországról Diggieman, az Analog Balaton, Bukarestből pedig a kortárs román zenei szcéna két oszlopos csapata, az A-C Leonte Reveries és a Karpov not Kasparov látogat el Marosvásárhelyre.

Emellett a szervezők továbbra is az erdélyi produkciókra fektetik a hangsúlyt, hiszen a rendezvény kiemelt célja a helyi csapatok népszerűsítése. Koncertet ad a nemrég újraalakult Rehab Nation, a Say What Experiment, a Stakhanov, és a Teddy Queen is. A kortárs erdélyi költészet három friss megjelenése is bemutatásra kerül. Pénteken Horváth Benji, Kali Ágnes és André Ferenc beszélgetnek legújabb kötetükről, este pedig a Beatvándor audióvizuális-slamprojekt van programra tűzve. Szombaton a Feszültség című interaktív slam produkció döntögeti majd a falakat közönség és előadó között. Az irodalom mellett a képzőművészetek is teret kapnak. A rendezvény alatt megtekinthető Bokor Előd – „Mentálhigiénia”, illetve Csóka Szilárd-Zsolt, Gagyi Botond, és Szabó Anna-Mária közös, Háromfázis című kiállítása. Folytatódik a Beats of Spheres bulisorozat is, amelyet idén új helyszínre, a Sörpatikához költöztetnek a szervezők és a jó idő reményében teljesen szabadtérire terveznek. Pénteken 11 órától RAPALA, DUBASE és KARAK egy eklektikus bakelit-szettel zárja az utolsó augusztusi éjszakát, szombaton BRÓDY & DR. PANDA, illetve Magyarországról INFRAGANDHI és MC FEDORA izzítják majd a hangulatot. A SZFÉRA ideje alatt, vasárnap 11.30-18.00 között látogatható lesz az iskola utcai Nagy Zsinagóga és a mellette található Izrael-sarok, a marosvásárhelyi Zsidó Hitközség múzeuma. 15 órától a Trio Vivo kamarazenekar koncertje után pedig Sebestyén Spielmann Mihály tart előadást a marosvásárhelyi zsidóság történetéről.

– a Transindex.ro portálról