Idén is pörgés lesz Nagyváradon

Nagyvárad Kiemelt cikk

6. Szent László Napok: idén is pörgés lesz Nagyváradon

Idén is az állandó pörgés lesz a június 18–24. között immár hatodik alkalommal megszervezett nagyváradi Szent László Napok egyik legfőbb jellemzője. A nagyváradi várban ezúttal is tartalmas kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínálnak úgy, hogy közben fejet hajtanak a városalapító lovagkirály előtt – hangzott el a szervezők május 17-ei, csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Mint Zatykó Gyula főszervező kiemelte, a Szent László Napok szerkezete nem változik, így június 17-én, vagyis a nulladik napon az immár hagyományos kerékpározással indul, a csúcsra járatás pedig a június 22–24-es hétvégén lesz.

A térség legnagyobb kulturális fesztiválján idén is kiemelt szerepet kapnak a családbarát, hagyományőrző, valamint kulturális rendezvények, tudományos előadások, megtartják az immár elmaradhatatlan kézművesvásárt, a Nagyváradról elszármazottak találkozóját, fakanalat ragadnak egy igazi örömfőzésre, kialakítanak egy borfalut is, lesz sok humor, és természetesen ismert és elismert előadók koncertjeivel is elkápráztatják a közönséget – derül ki a szervezők közleményéből.

„Mint azt a Facebook közösségi portált rendszeresen használók már sejtik, az idei Szent László Napokat csúcsra járató június 22–24-ei hétvége péntek esti sztárzenekara nem más lesz, mint a Magna Cum Laude, akik 21 órakor csapnak a húrok közé az immár hagyományosan a várban felállított nagyszínpadon. A szombat esti nagykoncert egy nagy visszatérőé, ismét velünk lesz Rúzsa Magdi, aki már az első Szent László Napokon hatalmas tömeget vonzott a Rhédey-kertbe, népszerűsége pedig azóta – fesztiválunkhoz hasonlóan – nemhogy töretlen, hanem egyre magasabbra tör” – tájékoztatott Mihálka Melinda, a Szent László Napok programigazgatója.

„Vasárnap este 21 órakor pedig örökzöld slágerekkel vár mindenkit Fenyő Miklós és csapata, a Fenyő Gyöngye zenekar, a Csacska Macska vokál és a Jampi Angyalok táncosai azt ígérik, mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy aki eljön a koncertre, nagyszerű élménnyel gazdagodjon” – részletezte.

Hozzátette: természetesen ennél sokkal bővebb az idei koncertfelhozatal, több fellépés is lesz a vár nyári színházában: szerdán sanzonest várja az érdeklődőket, pénteken a Szigligeti Színészzenekar, majd Andy Roll, vagyis Dutka András csap a húrok közé, szombaton a Corvina Consort együttes régizene koncertjére ülhetünk be a vártemplomba, utána pedig a 100 Folk Celsius szórakoztat kicsiket és nagyokat egyaránt.

Tavalyhoz hasonlóan idén is lesz sok-sok humor, Felméri Péter és Benedek Zalán is stand-up előadással érkezik a Szent László Napokra, és a programigazgató még egy meglepetéselőadót is ígért.

Idén talán még az előző éveknél is hangsúlyosabban megjelenik az események sorában a hagyományőrzés, és újdonságképpen több lovas program is gazdagítja a Szent László Napokat – jelentette be Zatykó Gyula. Lesz lovagi torna, lovas kaszkadőr show a Győri Ördöglovasokkal, a Deus Vult Egyesület csatajelenetekkel, lovas, harci bemutatókkal készül, lesz ugyanakkor íjászoktatás hagyományőrző íjakkal, és számos más, a középkori hangulatot megidéző rendezvény. Az idei Szent László Napok egy fogathajtó versenynek is otthont biztosít.

A Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesületnek köszönhetően több programpont is megidézi Mátyás királyt, a tavalyi Szent László-év után ugyanis a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2018-ra Mátyás király-emlékévet hirdetett Hunyadi Mátyás születésének 575., királlyá választásának 560. évfordulója alkalmából.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a Magyar Polgári Egyesület idén is számos programmal készül a Szent László Napokra – ezekről Nagy József Barna elnök számolt be.

A Szent László Napok nulladik napján, vagyis június 17-én vasárnap szervezik meg a Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül elnevezésű biciklitúrát, amelyre idén is egyaránt várnak kicsiket és nagyokat, hogy az esemény „családi örömbringázás” legyen. Kuriózumként Nagy József Barna emlékeztetett, tavaly egy ötéves gyerek is végigtekerte a távot.

Másnap, vagyis június 18-án hétfőn, a húsz éve éppen Nagyváradon elhunyt László Gyula régész-történész előtti főhajtásként emlékkonferenciát tartanak. 19-én, kedden pedig tíz év után visszatér Váradra a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, a társulat TIZENNYOLC című előadását hozza magával.

Június 23-án szombaton – annak apropóján, hogy idén Aranycsapat-emlékév is van – ifjúsági labdarúgó-tornával emlékeznek a nagy elődökre.

Az egyik legnagyobb bejelentést megtartotta a sajtótájékoztató végére Zatykó Gyula főszervező: június 18-án, hétfőn ötévnyi huzavona után sikerül felavatni gróf Rhédey Lajos szobrát Nagyváradon. A gróf a város jeles mecénása volt, többek között saját nagy kertjét is a városnak adományozta. A ma is parkként működő kert adott helyet az első két Szent László Napoknak is. A fesztivál szervezői itt döntötték el, hogy szobrot emelnek az adományozónak, majd civil adományokból és a Magyar Polgári Egyesület által a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert pályázati pénzekből kiöntette a büsztöt, ami immár hamarosan a Rhédey-kert egyik ékessége lesz

Forrás: maszol.ro