Húshagyó keddi társalgás Kiskőszegen

Horvátországi Magyar Napló Kiskőszeg Kiemelt cikk

Február 13-án, húshagyókedden, farsangi társalgást tartottak a Kiskőszeg Magyar Kultúregyesület tagjai a klubhelyiségükben.

A Kiskőszeg MKE több mint másfél évtizedes munkája során több olyan esemény, rendezvény és program is kiforrott már, amelynek több éves hagyománya van. Így van ez a farsangvégi társalgással is, melynek immár legalább tíz éves hagyomány van a tagság körében.

Idén ez a nap, azaz húshagyó kedd napja épp a kiskőszegi templombúcsú, vagyis Szent Bálint nap előtti napra esett. Ez egy kicsit szorosabbá tette az aznapi programot, hiszen a másnapi hamvazószerda miatt a búcsút is ezen a napon ünnepelték a kiskőszegiek. Erre az alkalomra természetesen a régi szokás szerint fánkot sütöttek, melyet forralt borral és teával, jóízű társalgás mellett el is fogyasztották. Minden évben akad egy pár tag, aki még maszkot is ölt, így idén is voltak alakoskodók mégpedig a gyermekek közül.

Bár a Kiskőszeg MKE tavaly a járási hozzájáruláson kívül nem részesült más forrásból működési támogatásban, a helyi női kar példamutató módon, ha nehézkesen is, de azért önerőből igyekezett fennmaradni és nem feladni a magyar kultúra ápolását. Most a téli időszakban is megtartják keddenként az énekkari próbákat, valamint varrókat is tartanak rendszeresen. Ennek eredményeként nem marad el a már hagyománnyal bíró kézimunka kiállítás sem, melyet idén március 11-én rendeznek. Mindemellett újabb pályázati kérelmeket nyújtottak be és remélik, hogy az idén már kedvezőbben alakul az egyesület helyzete.