Hungarikum-e a gulyásfőzés?

Széman E. Rózsa Románia Kiemelt cikk

Hungarikum-e a gulyásfőzés? – az EMKE is részt vett a VII. Hungarikum Napokon

Előadóként és a gulyásfőzőverseny zsűrijének tagjaként vett részt dr. Széman Péter, az EMKE elnöke a hetedik alkalommal megrendezett Hungarikum Napokon Nagyszebenben.

A rendezvényen megfoduló több mint 2.000 látogató jó bizonyíték arra, hogy a háromnapos rendezvény ezévben is legalább akkora sikernek örvendhetett, mint a tavalyi évben.

A magyar jellegzetességeket, hungarikumokat bemutató, kulturális-gasztronómiai színezetű esemény programsorozatában helyet kapott a Transylvanicum versus Hungarikum elnevezésű mini-konferencia, melyet Széman Péter nyitott. Az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság tagjaként bemutatta mind a magyaroszági Hungarikumtörvényt, mind ennek helyi alkalmazását, valamint az Értéktár Bizottság őszi megalakulása óta eltelt időben kibontakozó tevékenységét. Előadását Eugen Vaida, a TransylvaNET Vezető Tanácsa elnökének bemutatkozása követte, majd a házigazda szerepét is ellátó Astra Nemzeti Múzeum aligazgatója, Ovidiu Baron beszélt munkájukról.

A szellemi táplálék után a testi kapott főszerepet. Az immár hagyományosnak számító gulyásfőzőverseny zsűrielnöke ez évben Csányi Sándor, a Szolnoki Gulyásfesztivál főszervezője volt, a bírálók között pedig az EMKE elnöke is feltűnt, külön örömmel nyugtázva, hogy a verseny nyertese a Kolozsvári Állami Magyar Opera csapata lett, amelynek ez volt az első gulyásfőző „fellépése”.

Ugyancsak az EMKE közvetítésével jutott el Szebenbe a „Nélküle fő sem nőtt…” Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola pályaképe c. kiállítás, melyet a kurátor, Szebeni Zsuzsa ismertetett.

Az EMKE gratulál és további sok sikert kíván a HÍD – Szembeni Magyarok Egyesületének, valamint elnökének, az idén Kun Kocsárd-díjban részesített, majd elnökségi taggá választott Serfőző Leventének.

Széman E. Rózsa

Forrás: emke.ro