Hontalanul és hajléktalanul

Kisújfalu Kiemelt cikk

Hontalanul és hajléktalanul Csehszlovákiában

Hiánypótló munka jelent meg Deportálás Kisújfaluról 1947. I. 17. – 1949. III. 3 címmel. A könyvet Kis Róbert írta és szerkesztette, aki évtizedekig volt a község polgármestere, jól ismeri tehát a község lakosait, a múltat és a jelent. A kiadvánnyal az 1947. január 17-én Csehországba deportált családoknak kíván emléket állítani. Az eredeti dokumentumokkal, fotókkal teli könyv ezentúl ott lehet minden kisújfalusi család könyvespolcán, hogy kordokumentumként szolgáljon egy jogtipró világról, de elődeink bátor helytállásáról is.

Rengetegen eljöttek a november végi könyvbemutatóra. Az első sorokban azok ültek, akik gyerekként maguk is átélték a deportálást. Köztük a kedves tanító néni Dobai Ilonka, aki egy hónapos korában indult szüleivel fűtetlen vagonban Csehország fel, pedig a törvény előírta, hogy három hónaposnál fiatalabb csecsemőt nem lehet kitelepíteni.

Kis Róbert bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a Csehszlovák köztársaság alkotmányával nem összeegyeztethető, sőt törvénybe ütköző, neofasiszta módon jártak el velük szemben, ártatlanul meghurcolták őket. Sokan nem is tudatosították, hogy ´45-ben már nem csak hontalanok, de hajléktalanok is lettek, hiszen se házuk, se földjük nem lehetett az állampolgárságuktól megfosztottaknak. A Kisújfaluról Csehországba deportált 38 család nem követett el semmi vétséget a Csehszlovák állammal szemben, egyetlen “bűnük”, hogy magyarok voltak, és nem voltak hajlandóak se szlováknak, se antifasisztának hazudni magukat.

Mivel a történtek óta eltelt 70 év alatt sem az államhatalom, sem a sajtó, de még a hivatalos történelemírás sem volt hajlandó elismerni ennek a faji-nemzetiségi alapon történt deportálásnak a tényét, ezért ebben a könyvben próbálja valósághűen, tényfeltáró módon bemutatni ezt az időszakot hivatalos levéltári iratok és az érintett családok szóbeli közlése alapján.

“Nagyon kevés adatot találtam erről a korról – az érsekújvári levéltárakban alig van dokumentum, de a nyitrai Telepítési Hivatal levéltárában rábukkantam, a Párkányi Telepítési Hivatal teljes anyagára. Pontos névsor azonban sehol sincs a deportáltakról – csak a családfő neve és vagyona van feltüntetve” – kezdi könyve bemutatását a szerző.

“Leginkább gazdasági egységekként emlegették a deportálásra ítélt családokat. Nem csak a deportáltak, de a cseh gazdák is csalódottak voltak, hiszen ők nem családok jövetelére számítottak, de 20-30 éves férfiakat és nőket vártak, akik kemény munkára foghatók. A szerencse fiai jószívű “gazdához” kerültek, de olyan családok is akadtak, akiket emberszámba se vettek – méltatlan körülmények közt laktak, nehéz fizikai munkát végeztek, szó szerint látástól vakulásig. A fiatalkorú deportált gyermekek száma meghaladta a harmincat. A cseh nyelvű iskolába került gyerekek bizonyítványai – Nagy Iloka néni nagyon jó bizonyítványa szerepel is a kiadványban – arról is tanúskodnak, hogy a családok az idegen környezetben is mindent megtettek azért, hogy gyermekeik jól tanuljanak.”

“Amikor a deportáltaknak úgy két és fél év múlva lehetőségük nyílt a hazatérésre, még próbálkoztak a cseh hatóságok a meggyőzésükkel. A szudétanémetek által hátrahagyott, berendezett lakóházakat, földeket ígértek a magyaroknak, ha maradnak. Hogy a kisújfalusiak mennyire ragaszkodtak gyökereikhez, azt az is mutatja, hogy a kitelepített 38 családból végleg csak 1 maradt Csehországban. A hazatérőket sok probléma várta itthon is, többségük ugyanis lakókat talált családi házában. Az új lakóknak papírjuk volt arról, hogy ott lakhatnak, a hazatérőknek meg tulajdonlapjuk. Kovács Istvánnak Kisújfalu nem hivatalos bírájának is köszönhető, hogy ezeket a problémákat békés úton rendezni tudták.”

A szerző még megemlítette, sok minden megtudható a korról a 44 éves kitelepített Búcsi László testvérével Búcsi Mihállyal folytatott levelezéséből. Sajnos ezekből csak 3 maradt ránk, de ha mind megmaradt volna az olyan értékkel bírna, ami igazi ritkaságszámba menne a kordokumentumok között.

Kis Róbert nem csak leírta, de meg is látogatta mindazon helyeket Csehországban, ahová a deportált kisújfalusiak kerültek. Ellátogatott Kyje, Chvaly, Horni-, Dolní Počernicére, ahol még megtalálta a kisújfalusiak szálláshelyeit, a chvaly iskolát, a templomot, amely előtt szinte mindegyik család megörökíttette magát fényképen. Rövid időn belül a kisújfalusi érdeklődők is ellátogathatnak ezekre a helyekre egy szervezett út keretében – ígéri a kiadvány szerzője. Jelenleg már neki is fogott az újabb helytörténeti mű írásának a fehérlaposokról, akiket Magyarországra telepítettek.

 

Forrás: korkep.sk