A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), közreműködve az Erdélyi Múzeum-Egyesület I., Bölcsészet-, nyelv- és történettudományi Szakosztályával és a BBTE – Hungarológiai tanulmányok Doktori Iskolával szervezte meg az előadást, a KAB által idén, Irodalmi és színházi kontaktológiacímmel indított előadássorozat első rendezvényeként.
A rendezvényen Egyed Emese, az EME I. Szakosztályának vezetője köszöntötte az érdeklődőket és mutatta be az előadót. „A szakosztályunk eddig még soha nem szervezett tánctörténeti előadást, pedig nagyon érdekel bennünket ez a terület is”, jegyezte meg.
Major Rita a Magyar Táncművészeti Egyetemen, egy Országos Tudományos Kutatási Alapprogram során kezdte el a Nyugat és a tánc kapcsolatát vizsgálni.
– A Nyugat fennállása alatt, azaz 1908 és 1941 között összesen 71 cikket közölt tánc témában, valamint 12 irodalmi szöveg – vers, novella vagy szövegkönyv – foglalkozik a témával – vezette fel a kutatást a meghívott. Mint elmondta, az elemzés során arra volt kíváncsi, ki ezeknek a szövegeknek a szerzője, milyen témákkal, jelenségekkel foglalkoznak az adott cikkekben az újságírók, milyen esztétikai kérdéseket fogalmaztak meg a tánccal kapcsolatban a szerzők. Ugyanakkor az is érdekelte, melyek voltak azok a témák, amelyek nem jelentek meg a Nyugat hasábjain.
Major Rita szerint a 20. századi újságírók zöme fiatal, értelmiségi egyetemista volt, általában végzettség nélkül, így a szerkesztőségek híján voltak szakújságíróknak. Ez a tánccal foglalkozó cikkeknél is érezhető, hiszen nem feltétlenül a műfajhoz köthető személyek írtak a témáról. – A szerzők között megtalálható Ignotus, Füst Milán, Kassák Lajos vagy Elek Artúr neve, akiket elsősorban nem a tánccal azonosítunk. Az egyetlen táncban szakképzett újságíró Rabinovszky Máriusz művészettörténész, tánctörténész volt, akinek a felesége Szentpál Olga táncművész volt – mondta az előadó.
A feldolgozott események közül kiemelkednek a budapesti Operaház bemutatói, az orosz balett, mint műfaj, az Orosz Balett társulat előadásai, a külföldi táncosok fellépései, valamint a modern törekvések bemutatása, sorolta Major Rita. Hozzátette: az újságírók külön figyelmet szenteltek a képzőművészet, némajáték és a film táncművészetre gyakorolt hatásaira és a magyar mozdulatművészet alakulását is figyelemmel kísérték. Ennek fő képviselőit is röviden bemutatta Major Rita: Dienes Valéria, Szentpál Olga és Jászi Alice a magyar mozdulatművészet három irányzatát képviselték.
Az előadó megjegyezte, a Nyugatról szeretjük azt állítani, hogy modern volt, de gyakran nem járunk annak utána, hogy ez a modernizmus miben nyilvánult meg. Hozzátette, a táncról való tudósításban például nagyon modern látásmódot követtek. Mint elmondta, az 1900-as évek elejére tehető a modern tánc kialakulása, amikor a táncművészet „szakított” a balettel, folklórral, és a szórakoztatóiparból, az akkori népszerű kabarékból, revükből emelt át elemeket. Hozzátette: erre a korszakra tehető a test újraértelmezése a táncban, a meztelenség megjelenése. „Mindezekről a változásokról a Nyugat nagyon modern látásmódot követve számolt be”, fűzte hozzá Major Rita.
A meztelenségről való tájékoztatásról példát is bemutatott az előadó: Császi István egy cikkében azt írta, hogy nem kell a művészetet a test kultuszától félteni. „Nem mindenki viszonyult azonban ennyire nyíltan a meztelenséghez, Molnár Antal egy cikkben kritizálta, viszont véleményével egyedül maradt a korabeli sajtóban”, jegyezte meg az előadó.
– A Nyugat cikkei nem elegek ahhoz, hogy a korabeli tánckronológiát megértsük, viszont kiindulópontnak megfelel – zárta az előadást Major Rita.