Hiánypótló kezdeményezés a Felvidéken

Párkány Kiemelt cikk

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének égisze alatt megalakult a Speciális Fejlesztő Szakmák Országos Társulása. A hiánypótló magyar szakmai közösség várja a fejlesztő szakmákban tevékenykedő szakemberek jelentkezését.

„Mostanáig Szlovákiában nem működött a speciális fejlesztő felvidéki magyar szakembereket tömörítő szervezet. Erre a hiányosságra reagáltunk a társulás megalakításával. Olyan szakemberek jelentkezését várjuk a társulás tagságába, akik különböző területen fejlesztik a gyermekeinket. Nagy szükség van a sajátos nevelési igényű és a hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztésével kapcsolatos szakmai eszmecserére” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Barthalos Réka, a társulás elnöke. Mint hozzátette: a szervezet célja a speciális fejlesztőmunkát végző szakmai közösség összefogása, szakmai koordinálása és érdekképviselete. A társulás együttműködik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok  Szövetségével.

Elsősorban gyógymasszőrök, gyógytornászok, gyógypedagógusok, speciális és fejlesztő pedagógusok, logopédusok, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek és egyéb terapeuták jelentkezését várják. Mint a társulás elnöke kifejtette: „mindannyiuk célja a gyermekek fejlesztése, külön foglalkoznak velük, miközben sokszor még az egy területen tevékenykedő szakemberek sem tudnak egymásról, ezért is fontos a szervezet megalapítása.”

A társulás célja egyben a szakemberek megismerése, adatbázis kialakítása, ezáltal segítve a gyermekek hatékonyabb fejlesztését. A szakemberek a jelentkezési lap kitöltésével kérhetik a társulási tagságot.

A tagság részére a későbbiekben szakmai találkozókat, műhelyfoglalkozásokat, esetmegbeszéléseket szerveznek, ezzel segítve a tapasztalatcserét, valamint a hathatós együttműködés kialakítását.

A felvidéki magyar speciális szakemberek eddig csupán a szakmájukon belül működő szlovák szervezetekhez, társulásokhoz fordulhattak. Az itteni magyar szakemberek első szervezeti formálódása a Speciális Fejlesztő Szakmák Országos Társulása. Magyarországon előrehaladottabb a kezdeményezés – véli a társulás koordinátora.

Bár még nagyon új a kezdeményezés, ennek ellenére már érkeztek visszajelzések szakemberektől, akik támogatni kívánják a hiánypótló társulás megalakulását.

 

Forrás: Felvidek.ma