Határtalan kultúra

Erdély Kiemelt cikk

Határtalan kultúra – Kolozsvártól Beregszászig

Nincs egészen tegnaperdélyi és máramarosi zsidó népköltés című produkciójukkal Beregszászon jártak a kolozsvári művészek. Elkísértük őket.

Négyüket a művészet által teremtett közös cél kapcsolja össze. Nincs neve a csapatnak, ezt már az egyik határőr furcsállta. Rá is kérdezett: „akkor most művészek vagy zenészek? S mi a csapat neve?” Csakhamar jött a válasz: „Mindenkinek saját neve van.”

Jó érzékkel válogatnak a rendelkezésükre álló anyagból, és a felmerülő ötleteket úgy gondolják tovább, hogy a végeredménnyel sokaknak szereznek kellemes pillanatokat. Laczkó Vass Róbert színművész, Szép Noémi Kriszta népdalénekes, Szép András zongoraművész és Szép Bálint hegedűművész nemrég Beregszászon, a Kárpátaljai Zsidó Napokon vendégszerepelt.

Előkelő időpontban és helyszínen, vasárnap (június 11-én) délután a beregszászi Zrínyi Ilona utcai zsinagógában láthatták-hallhatták az érdeklődők a Nincs egészen tegnaperdélyi és máramarosi zsidó népköltés című produkciójukat, amely lassan hároméves múltra tekint vissza. Összeállításunkban a csapat eddigi tapasztalatairól is szó esik, előbb azonban elbeszélgetünk Deák Andreával, a Határtalan Kultúra program megálmodójával, főszervezőjével, valamint Weisz Józseffel, a Shalom Alapítvány elnökével és a Kossuth-díjas Jávori Ferenc (Fegya) zeneszerzővel, előadóművésszel, a Budapest Klezmer Band alapítójával és vezetőjével.

Forrás: http://kolozsvariradio.ro