Hat ország táncosai Magyarkanizsán

Magyarkanizsa Hírek

uszonötödik alkalommal rendezték meg Magyarkanizsán az Euro Show Dance Fest elnevezésű moderntánc-fesztivált. A gyógyfürdő sportcsarnokában pénteken és szombaton 1250 résztvevő jelent meg, akiknek 371 díjat osztottak ki.

óti Erzsébet, az M-Plusz táncklub elnöke, a fesztivál fő szervezője elmondta, hogy hét ország közel hatvan egyesülete érkezett a rendezvényre.

– Négy korcsoportban zajlik a verseny, művészi kategóriákban és utcai táncokban mutatják meg magukat a gyerekek. Az idei verseny abban is különbözik az eddigiektől, hogy több egyesületet el kellett utasítanunk, mivel már nem tudtuk befogadni őket. Mindenesetre ez is azt bizonyítja, hogy nagyon népszerű a táncversenyünk. Reggel nyolctól hajnalig tart így is a verseny, és ez eléggé megterhelő a táncosok és a zsűri részére is. Mind a hét részt vevő országból egy-egy zsűritag foglal helyet, és dönti el, az adott kategóriában kik a legjobbak.

A szerbiai, magyarországi, szlovákiai, boszniai, horvátországi és montenegrói versenyzők szóló, duó, kis csapat, nagy csapat és formáció kategóriákban ropták a dance-, fantasy-, free-, contemporary modern jazz, hiphop-, diszkó- és breaktáncot.

show dance

Forrás: Magyar Szó