Háromszék: a magyar kultúra napja

Háromszék Kiemelt cikk

Háromszék „lámpás embereit” ünnepelték a magyar kultúra napján

A zágoni tornászcsillag, Szabó Kati és a csernátoni tájmúzeum nyugalmazott vezetője, Haszmann Pál Péter előtt tisztelegtek a háromszékiek a magyar kultúra napján.

A sepsiszentgyörgyi színházban telt ház fogadta a két ünnepeltet. A hétfő esti gála ugyanakkor a „Híres háromszékiek a centenárium évében” című programsorozat első eseménye volt. Ennek célja megmutatni, hogy az erdélyi magyarok Románia zászlója alatt, az elmúlt 100 évben hogyan járultunk hozzá az ország anyagi és szellemi gyarapodásához, miközben megtartottuk kultúránkat, anyanyelvünket, nemzeti identitásunkat, építettük szülőföldünket.

„Egy nemzet nem attól lesz erős, hogy statisztikailag kiváló gazdasági mutatókkal rendelkezik, hanem attól, hogy becsben tartja kultúráját, elismeri kiemelkedő művészeit, sportolóit, alkotóit, gondolkodó »lámpás embereit«” – fogalmazott Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat elnöke szerint az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumi évében fel fogják mutatni, hogy az erdélyi magyarság Románia értékteremtő közössége, és ekként szeretné megélni a többség tiszteletét is. Ehhez a gyulafehérvári ígéretek betartásán keresztül vezet az út – fejtette ki Tamás Sándor.

Az Balassi Intézet Magyar Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa nevében Szebeni Zsuzsa köszöntötte az ünnepelteket és kiemelte, hogy elismerés illeti mindazokat az értékteremtő, áldozatvállaló egyéniségeket, akik nem foglalkozást űznek, hanem hivatást követnek, legyen szó sportról, művészetről, vagy a kultúra és művelődés bármely területén tevékenykedőről.

Szabó Kati regényes élete

Mint arról beszámoltunk, Szabó Kati világ és olimpiai bajnok tornász éppen a magyar kultúra napján ünnepelte 50. születésnapját és erre az alkalomra Csinta Samu tollából magyar és román nyelven jelent meg életregénye. A kötetet a zágoni születésű olimpiai bajnok jelenlétében mutatták be a nagyközönségnek. Szabó Kati édesanyjának ajánlotta „Az ötödik szer – Szabó Kati életei” című könyvet majd Csinta Samuval való beszélgetés során, felidézte, hogy kisgyerekként Zágonban „Utcakatinak” nevezték, majd mesélt arról, hogy mennyit sírt, amikor hatévesen a román nyelvet nem ismerve, elkerült az onyesti „tornakombinátba”. Bevallása szerint az adott erőt, hogy sohasem a második-harmadik helyért küzdött, mindig a legjobb akart lenni.

Mint kiderült, a négyszeres olimpiai bajnoknak visszavonulása után nem volt könnyű megszoknia a civil életet, hiszen tornász korában mindig irányították őket, mindig volt valaki mellettük. Szabó Kati elmondta szerette az edzősködést, legsikeresebb diákja Maria Olaru olimpiai bajnok volt, aki a hétfő esti gálára személyesen is eljött. Ugyanakkor az est meglepetése volt, amikor Csinta Samu színpadra szólította a 80-as tornászválogatott tagjait – Marilena Vlădărău-Pereteanu, Dumitrița Turner-Beck, Melitta Runh-Inge Flesicher, Joanna Voss-Martin, Rozalia Bitis, Mirela Barbălată-Hubner, Cleopatra Constantin – akik kimondottan azért érkeztek haza Romániába, hogy ötvenedik születésnapján köszönthessék Szabó Katit.

A Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent „Az ötödik szer – Szabó Kati életei” című kötetet az elkövetkezőkben tíz hazai városban mutatják be közönségtalálkozók keretében, szerdán pedig Budapesten mutatják be a szerző és az olimpiai bajnok jelenlétében.

Haszmann Pál Péter „szétosztotta” díját családtagjai között

Háromszék kulturális örökségének szakszerű feltárásában, megőrzésében, múzeumi reprezentációjában és tovább örökítésében kifejtett munkájáért Haszmann Pál Péter kapta idén a Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által 2013-ban alapított Háromszék Kultúrájáért díjat. Az elismerést olyan háromszéki személyiségek kapják, akik több évtizeden keresztül meghatározták a térség kulturális életét, akiknek tevékenysége túlmutat a szakmájukon, hivatástudatukkal, kitartó munkájukkal egész közösségünket szolgálták.

Idén Haszmann Pál Péter kapta az elismerést, amelyet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke adta át. A nagy hivatástudattal megáldott néptanítói családban született Haszmann Pál Péter már fiatalon részt vett az édesapja által megálmodott csernátoni tájmúzeum alapításában, mely 45 évvel ezelőtt, 1973. február 25-én nyitotta meg kapuit az alsócsernátoni Damokos-kúriában.  „A most átadott Háromszék kultúrájáért-díj az eddig elnyert rangos Orbán Balázs-díj és Magyar Érdemrend Tisztikeresztje mellett azt is kiemeli, hogy az elmúlt hosszú, nagyon bonyolult évtizedek alatt milyen jelentős szerepet vállaltál testvéreiddel és családoddal együtt szűkebb pátriánk, Háromszék kulturális örökségének szakszerű feltárásában, megőrzésében, múzeumi reprezentációjában és tovább örökítésében” – méltatta a díjazottat Pozsony Ferenc néprajzkutató, egyetemi professzor méltatta.

A színpadra szólított Haszmann Pál Péter elmondta: meglepetésként érte a díj, bár volt egy sejtése, amikor indulás előtt otthon azt mondták neki, hogy a jobbacska öltönyét vegye fel és kössön nyakkendőt is.  Pali bácsi a díját „szétosztotta” családtagjai – a három testvér, gyerekeik, unokák között – és felajánlotta eltávozott szüleinek is, akik arra tanították, hogy ezt a drága örökséget meg kell őrizni, át kell örökíteni nemzedékről nemzedékre. Haszmann Pál a közösségnek összetartást kívánt, melléje hitet, mert anélkül nincs teljes emberi élet.

A magyar kultúra napi gálát a Háromszék Táncegyüttes produkciója zárta, Ivácson László koreográfiája a Szabó Kati által, az 1983-as budapesti világbajnokságon bemutatott talajgyakorlaton használt csárdásegyveleget dolgozta fel, amely a Marica grófnő című operettből ismert Hej, cigány dallamára épült.

Forrás: maszol.ro