Háromszázötven kilométer lóháton

Magyarkanizsa Hírek

lotartas

Illés Ferenc és Gyarmat István Lóháton a Vajdaságban című, vetítéssel egybekötött előadását hallgathatta meg a múlt héten a Dobó Tihamér Képtárban a kanizsai közönség.

A lótartás örömeiről, az előző évek lovas túráiról és a XXI. századi ember lovakhoz kötődő, újjáéledő kapcsolatáról tartottak beszámolót az adai lovasok az egybegyűlteknek. Az est a kispiaci Rákóczi Szövetség szervezésében jött létre.

Gyarmat István gyerekkora óta lovagol, körülbelül tíz éve pedig saját lovardájában lovagolni is tanít gyerekeket és felnőtteket egyaránt. 2015 augusztusában a hatodik lovas túrájukat szervezték meg Illés Ferenccel. Útvonala Vajdaság bácskai és bánáti településein keresztül haladt, és mintegy 350 kilométer hosszúságú volt. Tizenéves fiatalok és az idősebb korosztály egyaránt lóhátra ült, hogy megtegye az egyhetes, Adáról induló és ugyanide visszatérő, Földvár, Zsablya, Titel, Taras, Padé és Horgos megállókon keresztül vezető utat. A túrát kamerával is kísérték, a felvételekből készült filmet láthatták a kanizsai érdeklődők. A vetítés után kötetlen beszélgetés, tapasztalatcsere vette kezdetét a lótartásról, a lovaglás örömeiről.

Forrás: Magyar Szó