Hármas erdélyi hokisiker

Erdely Emberek

Ritkaság: hármas erdélyi hokisiker egyazon játéknapon

A jégkorong Erste Liga jelenlegi idényében először fordult elő, hogy mindhárom erdélyi csapat, a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyói HK és a Brassói Corona is begyűjtötte a maximális pontot ugyanazon a játéknapon.

A pénteki fordulóban az erdélyi együttesek közül a bajnokság élén álló Sportklubnak volt a legnehezebb dolga. A kék-fehérek a hazai pályán eddig veretlen DEAC ellen kezdték újabb túrájukat, és sikerült bevenniük a debreceniek várát. Fodor Csanád lőtte a rangadó  gólját a 22. percben, erre a kanadai Hugo Turcotte kettővel válaszolt, így a második harmad elején a DEAC vezetett. Néhány perccel később Részegh Tamás nagyszerű szólóval egyenlített, majd kevéssel a rendes játékidő vége előtt Papp Szabolcs szerezte a vendégek győztes gólját, a csapatkapitány-hátvéd emberelőnyben szerezte. Vlastimil Lakosil, a Sportklub veterán cseh kapusa 48 védéssel zárta az összecsapást.Kiszenvedte a három pontot a Gyergyói HK is, amely harmadik nekifutásra tudta lebirkózni a Fehérvári Titánok gárdáját. A csapatok előző két egymás elleni mérkőzésén a székesfehérváriak 6:3-ra győztek idengenben és 6:2-re otthon, és most hármas győzelmi szériával érkeztek Gyergyószentmiklósra. Kiss Dávid fiatal csapata a pénteki meccsen 2–0-ra, majd 3–1-re ivezetett, a GyHK viszont fordítani tudott. A gyergyóiak góljait Gyenisz JezsovRoman TomanekPéter Zsolt ésBendek Roland jegyezte, Tomanek amúgy 12 ponttal Makszim Vesutkinután a székely csapat második legeredményesebb játékosa, a szlovák támadó hét meccs alatt 12 pontot (7 gól + 5 assziszt) termelt.

Ahogy az várható volt a Brassói Corona könnyedén legyőzte saját közönsége előtt az Erste Liga utolsó helyén tanyázó Schiller-Vasas HC-t. A vendégek a 14. percig bírták ki gól nékül, ekkor Jereme Tendlerlépett meg emberhátrányban és megtörte a jeget. Az előnyt Mihály Árpád növelte még az első szünet előtt, később Trancă Daniel duplázott, illetve a pár napja igazolt orosz hátvéd, Szergej Dorofev is gólra váltott egy emberelőnyös szituációt, a végeredményt Mihály Árpád állította be egy kiváló megoldással.

A Brassói Corona 6–0-s sikerével megtartotta negyedik helyét, őket követi a Dunaújvárosi Acélbikák, amely nem hibázott a Vienna Capitals farmcsapata ellen.  A Hokiklub Budapest előző két mérkőzésén felülmúlta a Capitalst és a Vasast is, s bár Petres Tivadarék közel álltak a pontszerzéshez az UTE ellen, az újpestiek ha nehezen is, de azért hozták a kötelezőt.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz, hatodik játékhét

Pénteki eredmények

DEAC–Csíkszeredai Sportklub 2–3 (0:0, 1:1, 1:2)
gól: Hugo Turcotte (31., 41., emberelőny), Fodor Csanád (22.), Részegh Tamás (47.), Papp Szabolcs (57., emberelőny)
kapura lövések: 50–37
kiállítások: 12, ill. 14 perc

Gyergyói HK–Fehérvári Titánok 4–3 (0:1, 1:1, 1:2)
gól: Gyenisz Jezsov (24.), Roman Tomanek (33., kettős emberelőny), Péter Zsolt (33., emberelőny), Bendek Roland (52.) / Madácsi Benedek (16., 27.), Mihály Ákos (21.)
kapura lövések: 38–32
kiállítások: 8, ill. 12 perc

Brassói Corona–Schiller-Vasas HC 6–0 (2:0, 1:0, 3:0)
gól: Jereme Tendler (14., emberhátrány), Mihály Árpád (20., 57.), Trancă Daniel (29., 51.), Szergej Dorofejev (41., emberelőny)
kapura lövések: 52–23
kiállítások: 8, ill. 4 perc

Újpesti TE–Hokiklub Budapest 5–4 (2:2, 1:1, 2:1)
gól: Kovács Sebestyén (8.), Benk András (15., emberelőny, 49., emberhátrány), Andrej Hebar (25., 52.) / Szűcs Gábor (9.), Godó Dániel (12.), Petres Tivadar (38.), Michal Satek (51., kettős emberelőny)
kapura lövések: 49–24
kiállítások: 14, ill. 41 (Berendi Dominik – végleges fegyelmi büntetés) perc

Dunaújvárosi Acélbikák–EV Vienna Capitals II 7–4 (2:0, 2:4, 3:0)
gól: Artem Ioszafov (4., 38.), Henrich Jabornik (19.), Makovics Bence (37.), Erdélyi Tamás (49., emberelőny), Martin Saluga (56.), Török Viktor (60.) / Lukas Pohl (30.), Santeri Saari (31.), Alexander Maxa (32.), Simon Wolf (35.)
kapura lövések: 56–47
kiállítások: 4, ill. 10 perc