Hargita megyében a magyar kultúra napja

Hargita megye Kiemelt cikk

Oltó-kés, vonalkódok és más érdekességek Hargita megyében a magyar kultúra napjára

Hargita megye fő eseménye a magyar kultúra napján a Hon a Hazában című rendezvénysorozat a megyei tanács és Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának szervezésében, de emellett is találni érdekességeket a kínálatban. Időrendben összefoglaljuk a megye városainak ünnepi programját.

A Hon a hazában címmel január 16–24. között zajló, a megyei önkormányzat és alintézményei által szervezett, valamint a csíkszeredai Főkonzulátus társszervezésében zajló programsorozat keretében eddig a programok Székelyudvarhelyre összpontosultak.

Hétfőn és kedden a Harmónia Cukrászdában dokumentumfilmeket vetítettek, szerdán Nagy-Imecs Zsuzsánna festményeiből nyílt kiállítás a Hagyományőrzési Forrásközpont székhelyén, csütörtökön pedig a Forrásközpont új kiadványait mutatták be az érdeklődőknek. A csütörtök estét az Udvarhelyszék Fúvószenekar ünnepi koncertje zárta a Digital 3 Televízió Stúdió mozi termében – az est társszervezője az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület volt.

Szombaton 17 órától az alsóborszéki Kultúrházban ünneplik a borszékiek a Magyar Kultúra Napját a helyi Zimmethausen Antal szakközépiskola vezetősége és a Városi Kultúrház közös szervezésében. Fellép az iskola Czifrasarok nevű néptánccsoportja, az Andantini együttes, mely a helyi ifjú zongoratehetségeket verbuválja Klemenz Gréta borszéki zenepedagógus hallgató vezetésével.

A borszéki Magyar Kultúra Napja ünnepségek érdekessége, hogy a közösség felnőtt tagjai is hagyományosan bekapcsolódnak a műsorba szavalataikkal, ezúttal Sárpátki Ágnes nyugalmazott kultúraszervező, Balla Antónia és Stan Tímea szaval.

A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ az ünnepi alkalomra vasárnap 19 órától a sepsiszentgyörgyi Evilági együttes kamarakoncertjére várja az érdeklődőket a művelődési ház Bocsárdi Angi Gabriella stúdiótermébe, a helyi önkormányzat támogatásával.

Vasárnap, a Hon a hazában programsorozat folytatásában, az Udvarhelyszék Kultúrájáért Díjakat nyújtják át 18 órától Székelyudvarhelyen, a Művelődési Ház nagytermében.

Hétfőn két érdekességgel szolgál a program Csíkszeredában. 17 órától a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében könyvkiállításra, előadásra és rövidfilm levetítésére is sor kerül a Hon a hazában program részeként. A rendezvényen a 25 évvel ezelőtt elhunyt Domokos Pál Péter Csíksomlyón született neves néprajzkutatóra, a moldvai csángók történetének, kultúrájának fáradhatatlan kutatójára emlékeznek. Az esten Halász Péter néprajzkutató tart előadást, a neves elődhöz kapcsolódó személyes élményeit is felidézve. A megemlékezést teljesebbé teszi a néprajzkutató életét és műveit felidéző fotó- és dokumentumkiállítás, valamint egy róla készült dokumentumfilm vetítése. Továbbá a Domokos Pál Péter moldvai csángó népdal-gyűjtéséből hangzanak fel dallamok az est folyamán, Timár Karina, a Csángó Továbbtanulók Közösségének tagja előadásában.

Csíkszeredában izgalommal várt kiállítás-megnyitó kezdődik el szintén hétfőn, 18 órától a Tudor Vladimirescu utcai Székelyföld Galériában: Kristó Róbert fotóművész-grafikus kiállítása a Természetes vonalkódok címet viseli.

A kiállítás-megnyitóval egy időben Magyarország Főkonzulátusán, a Lázár-ház dísztermében kezdődik az Ének a fák tetejéből címet viselő dokumentumfilm bemutatója. A Hon a hazában programsorozatát kedden 18 órától könyvbemutató zárja. A 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében bemutatásra kerülő, frissen megjelent könyv a magyarországi Corvina Kiadónál látott napvilágot, Isten oltó-kése címmel, és a csíkszeredai Márton Ildikó fotói illusztrálják. A Király Levente által szerkesztett album 33 verset tartalmaz Istenről, hitről az Ómagyar Mária-siralomtól Pilinszky Jánosig. Az ajánló szerint, az albumban a páratlanul gazdag, nyolc évszázados magyar költészet Isten-kereső gyöngyszemei mellett Márton Ildikó fotóin Erdély gyönyörű templomai, tájai és épületei szerepelnek.

Forrás: maszol.ro