Hamarosan nem lesz magyar háziorvos

Horvátországi Magyar Napló Hercegszöllős Kiemelt cikk

Horvátországban minden év február 26-án ünnepeljük az Orvosok Napját. Ez a nap 1874. február 26.-nak emlékére lett kijelölve, amikor Európában nyolcadikként megalakult a Horvát Orvosi Kar. Ez nap apropó volt arra, hogy elgondolkozzunk a tényeken, miszerint egyre több orvos hagyja el az országot.

Számtalan szakmának ünnepeljük a napját, ez a megbecsülés egyik mérője is talán. Az orvosi hivatásnak Horvátországban február 26. a napja. Ezen a napon a páciensek megköszönik az orvosaiknak a munkát és törődést, apró gesztussal fejezik ki köszönetüket.

Horvátországban jelenleg 12.500 orvos van munkaviszonyban, ez az egészségügyben dolgozók mintegy 17% teszi ki. Ez nap apropó volt arra, hogy elgondolkozzunk a tényeken, miszerint egyre több orvos hagyja el az országot, jobb fizetés és kedvezőbb munkakörülmények okán. Az elmúlt időszakban mintegy 520 orvos vándorolt ki Horvátországból. További tény, hogy orvosi „társadalmunk“ egy elöregedő korfát mutat, hiszen az átlagéletkor 50 év feletti.

Ha erről a problémáról elgondolkodunk horvátországi magyarként, szinte egy kezünk is elég ahhoz, hogy magyar ajkú háziorvosainkat számba vegyük. Jelen pillanatban szerencsésnek mondhatjuk a helyzetünket Baranyában – de csak ideig-óráig. A Pélmonostori Egészségház körzeti rendelőiben több magyar ajkú háziorvos is rendel még: a főherceglaki és baranyabáni rendelőkben Juhász-Takács Irénke doktornő; a hercegszöllősi rendelőben Kovács-Retih Brigitta doktornő, a laskói és albertfalui rendelőkben Csurman Magdalena doktornő, valamint Dárdán (az ugyan nem magyar származású, de a magyart kiválóan beszélő) Kovacsics Stipan doktor úr. E mellett alig néhány magyar ajkú orvos dolgozik még a baranyai, Eszék-Baranya megyei egészségügyben, sürgősségi ellátásban, gyermekorvosként vagy kórházi állásban. Az előbbiekben felsorolt háziorvosokkal együtt szinte valamennyien elérik egy-két éven belül a nyugdíjkorhatárt. Magyarajkú orvosról, aki a helyükbe léphet, nincs tudomásunk. Talán a nővéri szolgálatban és a gyógyszerész szakmában egy kicsit jobb a helyzet, de ez sem „dicsekvésre méltó”.

Ezt az előttünk álló, a magyarságot komolyan érintő állapotot egy, a hiányszakmákat felmérő ösztöndíjpolitikával megelőzhetjük talán.

Szomorúan kell tehát összegezni a tényt, hogy egyre szűkül anyanyelvi közegünk, s hogy alig néhány év múlva nem lesz lehetőségünk magyarul beszélni egészségügyi gondjainkról. Ami eddig mindennapi volt, arra hamarosan nem lesz lehetőségünk.

Mindettől eltekintve erőt és egészséget kívánunk, aktív doktorainknak, az Orvosok Napja alkalmából!