Hamarosan kezdődik a nyári munkaszezon

HMN Zára (Zadar) Kiemelt cikk

Egyre több fiatal vállal szezonmunkát a horvát tengerparton.

A fiatalok főként a nyári időszakban vállalnak szezonmunkát, hiszen általában áprilisban, májusban kezdődik és szeptemberig, októberig tart. A legtöbb állást a hotel-turizmus, illetve vendéglátás területén kínálják a munkáltatók, de a mezőgazdaság, építkezés, gyerek- és idősgondozás munkakörökben is vannak alkalmi munkalehetőségek.

A nyári időszakban a horvát tengerparton sok vállalkozásnál megnő az igény az idénymunka iránt, hiszen komoly hiány van idénymunkásokból, főleg a kereskedelemben és a turizmusban. Sokaknak viszont a turistaszezon az egyetlen alkalom, hogy dolgozzanak. A nyári vakáció a legtöbb fiatal számára a pihenés idejét jelenti, de már egyre több fiatal, diák, egyetemi hallgató vállal szezonmunkát a nyári hónapok alatt. Megtudtuk, legtöbben azért teszik, hogy összegyűjtsék a szórakozáshoz, kikapcsolódáshoz szükséges összeg legalább egy részét, de akad köztük olyan is, aki tandíjra, lakbérre gyűjt, mások kalandvágyból vállalnak munkát. Mivel a fiataloknak manapság nehéz állandó munkát találni, ez a pár hónap is sokat jelent számukra.

Hamar Aranka Zadarban dolgozik egy turisztikai irodában, ahol leginkább a magyarokkal van összeköttetésben, emellett egy apartmannal is rendelkezik, ahova elmondása szerint nehéz találni munkást.
– Húsz éve foglalkozom turizmussal. Manapság nagyon nehéz találni fiatalokat, akik ledolgoznának egy szezont. Ez lehetséges azért is, mert inkább a külföldi munka mellett döntenek. Így is kevés magyar él Zadar környékén, ezért lenne nagy szükség arra, hogy minél több magyar ajkú fiatal vállaljon szezonmunkát a tengerparton. Sokat jelent a nyelvtudás, mindenképp előnyt jelent, ha a munkavállaló több nyelven beszél. A tavalyi év nagyon eredményesnek minősült, sikeresen zártuk a szezont. Bízom benne, hogy az idei szezon is legalább olyan eredményes lesz, mint a tavalyi – tudtuk meg Hamar Arankától, aki hozzáfűzte, a hotel-turizmus számít a legvonzóbb munkakörnek.

V.D.