Hagyományos Disznótoros Tiszaszentmiklóson

Tiszaszentmiklós Kiemelt cikk

A járványügyi helyzet miatt szerény körülmények között tartották meg az 5. Hagyományos Disznótorost a tiszaszentmiklósi plébánia udvarán. A szervezők célja megőrizni az egykori nagy disznóvágások hagyományait.

A sertést leszúrását követően, akárcsak régen, szalmával pörkölték meg. Miközben a férfiak kint dolgoztak, addig a nők a konyhában tüsténkedtek a reggeli körül. A tűzhelyen sült a vér, a májfasírt és a szalonna. Semmi sem hiányozhatott az asztalról, amit egykoron nagyanyáink is készítettek. A sütés-főzés közben pedig megelevenedtek a régi idők disznóvágásainak emlékei.

– Még gyermekkoromban élt a kántálás hagyománya – meséli Dunai Ilonka, akit a sistergő szalonna mellett kértem meg arra, hogy mesélje el az egykori szokásokat. – A szomszédok beöltöztek, hogy ne lehessen felismerni őket, bezsírozták és belisztezték az arcukat, és jöttek kéregetni. Ezt kántálásnak hívták. Volt olyan is, hogy a hűvösön hagyott sonkát és kolbászt ellopták a kántálók.

Varga András éppen a szalonnát vágta össze, amelyből majd a finom ropogós töpörtyű sül. Elmondta, hogy ennél a folyamatnál nagyon fontos, hogy egy ember csinálja, mind a darabolást, mind pedig a sütést. Ez most az ő feladata volt.

– A disznótorok régen két napig tartottak – nosztalgiázik András. – Az egyik nap szétdarabolták a sertést és a húsokat, a másik nap következett a darálás, a kolbász és a hurka töltése, valamint a húsok besózása.

Törtei János, a Piros Tulipán Magyar Hagyományápoló Egyesület alelnöke és az esemény szervezője elmondta, hogy azért hívták életre a rendezvényt, mert szerették volna továbbadni a régi szokásokat a gyerekeknek. Emellett közösségépítő ereje is van ezeknek a találkozóknak.

– Az egyesület tagjainak és a helyi magyarságnak is nagyon fontos, mert kevesen vagyunk. Közel 300-an vagyunk, és az ilyen rendezvények kicsit összekovácsolnak bennünket. Ide tartoznak még a bálak, amelyeket szoktunk szervezni – magyarázta Törtei.

A napot hagyományos disznótoros vacsorával zárják majd, ahol megkóstolják az elkészült kolbászt és hurkát is.

Forrás: Vajdaság Ma