Hagyományaink Ünnepe

Zenta Hírek

Rekordszámú fellépő a Hagyományaink Ünnepén

A zentai hagyományőrző közösségek bemutatkozó estjén Sőregi Anna és a Juhász Zenekar volt a díszvendég

Vasárnap Zentán huszadik alkalommal tartották meg a község hagyományőrző és hagyományápoló közösségeinek bemutatkozó estjét, a Hagyományaink Ünnepét. A rendezvény a délutáni órákban a Városi Múzeumban megtartott hagyományos epres és más bogyós gyümölcsből készült ételek kóstolójával vette kezdetét, majd a gálaműsorra a Művelődési Házban került sor.

A jubiláris eseményen rekordszámú fellépő állt színpadra, több mint húsz tánccsoport, kórus, mesemondó örvendeztette meg produkciójával a zentai közönséget. A község minden települése képviseltette magát, a legnépesebb korosztály az ifjúság volt, mégpedig néptáncban.

Az est vendége Sőregi Anna, a 2017. évi Fölszállott a páva népzenei tehetségkutató döntőse, a szabadkai Juhász zenekar és a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ néptánccsoportja volt, ünnepi köszöntőt Perpauer Attila, községi oktatási és művelődési tanácsos mondott.

A bemutatott műsort Resócki Rolland néptáncpedagógus, a Népművészet Ifjú Mestere cím kitüntetettje, Rind Melitta néptáncpedagógus, néprajzkutató és Szabó Annamária néptáncpedagógus, népdalénekes véleményezte. A kiállítás zsűrijének Nagy Abonyi Ágnes, a Városi Múzeum néprajzkutató szakmunkatársa, Nagy Miklós, a Zentai Gazdakör gyümölcstermelőket egyesítő szakágának elnöke, az Észak-vajdasági Agrárszövetség elnöke és Vázsonyi Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet néprajzkutató-könyvtárosa volt a tagja.

A rendezvény főszervezője a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ volt, főtámogatói pedig a Bethlen Gábor Alap és Zenta község önkormányzata.

A tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület Szarkaláb néptánc-csoportja (Gergely József felvétele)

Forrás: Magyar Szó