Gyűjtés Jane Goodall-tanösvényért

Kiemelt cikk

A Fővárosi Közgyűlés 2017. január 25-i ülésén törölte a Hármashatár-hegy melletti vitorlázó repülőteret a 2024-re tervezett olimpiai helyszínek közül. A döntés értelmében a Jane Goodall Intézet, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága adománygyűjtő kampányt indíthatott a helyi, igen ritka élővilágot bemutató tanösvény megépítésére.

Mint ismeretes, a Fővárosi Közgyűlés 2016. szeptember 28-i határozatában a Hármashatár-hegyet jelölte ki a hegyikerékpár-pálya megépítésének helyszínéül. A döntés jelentős ellenállást váltott ki a civilszervezetek részéről, ugyanis a terület különleges természeti értékek otthona, és egyben fontos rekreációs zóna a környéken élők számára. A körzet nagy része a “Natura 2000” európai ökológiai hálózata hatálya alá esik, és országosan védett. A szóban forgó területen él például hazánk egyik legritkább hüllője, a fokozottan védett kaszpi haragossikló, illetve az egyre ritkább közönséges ürge. Mindkét faj helyi populációja országos jelentőségű. A tervezett hegyikerékpár-pálya mindkét élőlényt súlyosan érintette volna.

A cél egy olyan tanösvény létesítése, amelyet iskolai csoportok tanösvényvezető füzet, vagy szakavatott vezető közreműködésével könnyedén végig tudnak járni. Az ösvény fenntartásában való közreműködés egész évre elegendő programot biztosít az iskolák számára

 

Forrás: Jane Goodall Intézet Természet- és Környzetvédelmi Egyesület