A magyar Ovidiusra, Gyöngyösi Istvánra emlékeztek Csetneken
A Rozsnyói Rákóczi Magyar Ház, valamint a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a Visegrádi Szent György Lovagrend Rozsnyói Priorátusa augusztus 7-én Csetnek községben koszorúzással egybekötött emlékünnepséget szervezett a magyar Ovidius, Gyöngyösi István emlékére.
A megemlékezés a csetneki temetőben Gyöngyösi István sírjánál vette kezdetét, ahol a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetének képviseletében Molnár Jolán idézett a költő Marssal Társalkodó Murányi Vénusz című verséből. Ezután a szervezők nevében lovag Beke Zoltán prior köszöntötte a jelenlévőket, és egyben felkérte Nt. Dr. Buza Zsolt rozsnyói református lelkészt tartsa meg ünnepi beszédét.
Az emlékbeszéd Lukács evangéliuma 21, 5-6 versére volt alapozva, melyben ezt olvashatjuk: „Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt:„Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.” Nt. Dr. Buza Zsolt a szerény számú, de a költő iránt ugyancsak lelkes résztvevőknek, ezen idézeten keresztül világította meg, és tolmácsolta Gyöngyösi István életét, munkásságát, valamint megpróbáltatásait, melyet az akkori Gömör vármegye felvirágoztatása érdekében tett.
Amint az emlékbeszédben elhangzott „Három alkalommal csengtek vissza Jézus szavai Gyöngyösi életében. Először akkor látta lángokban Felső-Gömörországot, amikor Caraffával szemben kellett kivívnia az alispáni székben ülő Gyöngyösinek a teljes győzelmet. Másodszor akkor, amikor Thököly Imre fejedelem seregei vágtattak végig Gömörországon és akkori urának, Gróf Andrássy Miklós szolgálatában állva minden javainak a gondozója és megtartója volt. Harmadszor akkor igézte meg Gömörországot lángoló természetével, amikor 1700 októberében újból megválasztják alispánnak. 70 év gondja nyomta a vállát és hiába akart leköszönni alispáni hivatalából, a közbizalom nem engedte. Zrínyi Ilona számtalanszor dicsérte jogi tudását, Arany János pedig így nyilatkozott: „valahányszor a magyar költészet és nyelv oda jut, hogy idegen befolyástól lesz szükséges menekülnie: mindannyiszer nyereséggel fordulhat vissza a néphez s irodalomban Gyöngyösihez.
Mi marad számunkra Gyöngyösi István hagyatékából? Mi lesz Gömör számára Gyöngyösi István sírja? Tette fel a kérdést a szónok. „Kőhalom, ahol a szabadság nem virul, hanem tovább tépelődik a magyar abban az értelmi és érzelmi rabságban, amibe nap mint nap él? Drága gömöriek, és mindnyájan, akik ma hittel és lélekkel jöttünk ki a csetneki temetőbe! Térjünk vissza Gyöngyösi Istvánhoz, akinek igazából nem volt hazája,… nem volt vallása,…de volt hite, mert íróként, költőként megvallotta kicsoda az ő Krisztusa, aki szegletkővé lett minden háznak, így a gömöri lelkek hajlékának is.
Mi marad számunkra Gyöngyösi István hagyatékából? Mi lesz Gömör számára Gyöngyösi István sírja? Tette fel a kérdést a szónok. „Kőhalom, ahol a szabadság nem virul, hanem tovább tépelődik a magyar abban az értelmi és érzelmi rabságban, amibe nap mint nap él? Drága gömöriek, és mindnyájan, akik ma hittel és lélekkel jöttünk ki a csetneki temetőbe! Térjünk vissza Gyöngyösi Istvánhoz, akinek igazából nem volt hazája,… nem volt vallása,…de volt hite, mert íróként, költőként megvallotta kicsoda az ő Krisztusa, aki szegletkővé lett minden háznak, így a gömöri lelkek hajlékának is.
Gyöngyösi István Rozsnyón hunyt el, amiről tanúskodik az 1908. november 23-án kiállított halotti anyakönyvből készült kivonat: „A halálozás éve, hava és napja: 1704. július 24.“ Rozsnyón halt meg, de lakhelyén Csetneken lett eltemetve.