Gyógyító és védelmező tüskék

Dunaszerdahely Kiemelt cikk

Orosz Péter szobrászművész életművének egy szeletét hivatott bemutatni a dunaszerdahelyi Vermes-villában múlt pénteken megnyílt kiállítás.

A kiállításmegnyitót megelőzően Kelemen Péter, a Dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola diákja zongorajátékát hallhatták a megjelentek. Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria vezetője üdvözölte Karaffa Attilát, Dunaszerdahely város kulturális bizottságának elnökét, a Galéria kuratóriumának alelnökét, Almási Róbertet és tagját, Szakáll Máriát, valamint Orosz Klaudiát, Orosz Pétert, Klement Zoltánt és Hozák Csabát, a kiállítás rendezőit. Elöljáróban elmondta, hogy Orosz Péter, akinek a műveit megtekinthetik a látogatók, a Magyar Szobrász Társaság elnöke volt, 2015-ben hunyt el.

Hozák Csaba, a kiállítás kurátora megnyitójában kiemelte, hogy Orosz Péter művészete másokkal össze nem téveszthető, másokéból nem eredeztethető, a maga nemében páratlan. Tudni kell róla, hogy a szobrászati nyelv egyik megújítójával állunk szemben, ez már 33 évvel ezelőtt kiderült az egyik korai kiállítása alkalmából: a nézőt képasszociációra késztetik művei. Morfológiájának legkisebb alapegysége a tüske – mely a botanikában és a zoológiában egyaránt a védekezés eszköze -, melyből karikát, kereket ugyanúgy font, mint koszorút. Másik fontos és visszatérő eleme munkájának a lágyfakéreg, az eperfa háncsa, mellyel borít, védelmez.

Orosz korai halála arra késztette a családot, hogy összefogjanak és készítsenek egy kiállítást a tiszteletére. Korábban, 2016-ban a Veresegyházi Udvarház Galériában ugyan már rendeztek egy in memoriam tárlatot, melyen Orosz művei mellett 16 alkotó egy-egy friss művével tisztelgett az elhunyt szobrász előtt, de a tér limitáltsága miatt az nagyon töményre sikerült. Most, a Kortárs Magyar Galériának köszönhető, hogy az életműből egy sokkal szélesebb szeletet tudnak bemutatni: a szobrok, grafikai anyagok, szabadversek, képversek, kollázsok a Kortárs Magyar Galéria tulajdonában lévő két művel egészültek ki. Ez a tárlat egy csapatmunka eredménye, a kurátor a művész szűkebb családjával: Orosz Klaudiával és Orosz Péterrel, valamint a Veresegyházi Udvarház Galéria művészeti vezetőjével, Klement Zoltánnal közösen válogatták, rendezték a kiállítás anyagát. A Vermes-villa termeiben a kiállított művek egyfajta tematikát próbálnak követni. Az első teremben háncsból készült múmiák, fáraók, bandázsok, körök és kockák találhatók, a középsőben létrák és tüskék kerülnek feldolgozásra. A harmadik terem az emlékek terme – ugyanúgy adózik a nagyszülők emléke előtt, ahogy a Don-kanyarban elhunytak, vagy az elmúlt karácsonyok emléke előtt. A felső terem a kaszahegedűk terme.

A kiállítás 2017. június 23-ig tekinthető meg.

 

Forrás: dunaszerdahelyi.sk