Görgei emléktúra Gömörben

Hangony Emberek

Minden idők legnagyobb létszámú Görgei Emléktúrájáról adott hírt a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület. A Hangonyon gyülekező 60 lovashoz a Felvidéken további 15 csatlakozott, így összesen 75 lovas hagyományőrző vett részt a túrán.

„A Görgei Emléktúrák mindig a nemzeti összetartozás jegyében zajlottak, a hagyományőrzők egyharmada most is a határon túlról érkezett, és a túra nagy részét idén a csodálatos Felvidéken tettük meg mindannyian, legtöbben hátunkon a katonai hagyományőrzés jelmondatával: az “Erőt, tisztességet!” felirattal.

A szeretettel teli fogadtatást, amelyet Jesztén és Ajnácskőn kaptunk, minden túrázó szívébe zárta. A több száz év alatt oly sokat tapasztaló Ajnácskői vár talán mosolyogva nézte a régmúlt időbe visszavágyó, hagyományokat őrző, ápoló, de legfőképpen a jelenben megélő lovasokat, tüzéreket, gyalogosokat.

Sajnos az időjárás módosította a túra folytatását: a felelős vezetők a rendkívüli viharok és esőzések következtében a lovak lószállítókkal történő szállítása mellett döntöttek. Ekkor mutatkozott meg a lovas hagyományőrzőkre jellemző bajtársiasság, hiszen senkit sem hagytunk magára, estére mindenki lova hazakerült az eső és a távolság ellenére.

https://www.facebook.com/regfilm/videos/531554052058290

A XII. Görgei Emléktúra megrendezéséért a szervezők mellett köszönet Magyarország Kormányának (Nemzeti Együttműködési Alap NEAO-KP-1-2022-6-000723), Ózd Város Önkormányzatának, Jeszte, Ajnácskő, Hét települések önkormányzatának, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek, külön köszönet Ézsiás Vencel h.ő. őrnagy alelnöknek, aki a megemlékezéseken is helytállt, és a logisztikából is kivette a részét.

További köszönet Bodnár Dániel görögkatolikus parókusnak, Kovács Magdalénának, a háttérben lévő, de nélkülözhetetlen logisztikának, a lószállításban önzetlenül segédkezőknek, a Velezd Néptáncegyüttesnek és minden résztvevőnek, hogy ismét megmutathattuk, a mi vidékünkön is van igény a hagyományőrzésre! A profi fotókért köszönet Mede Lászlónak és Hrabec Gergőnek. Erőt, tisztességet!” – írta közösségi oldalán Varga Gábor, az ózdi Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület elnöke.

(Felvidék.ma)