Gazdák egyeztető fóruma

Zenta Hírek

Létrejött a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának vajdasági regionális szervezete.

gazdak

Ünnepélyes keretek között tartották meg ma délelőtt Zentán a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma vajdasági regionális szervezetének alakuló ülését. Elsőként térségünkben jött létre a fórum regionális szervezete.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma létrehozását még a ’90-es években kezdeményezték a gazdaszervezetek, annak érdekében, hogy egységbe tömörítsék a Kárpát-medence magyarságának mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó érdekvédelmi szervezeteit. A fórum 2013-ban alakult meg. Az együttműködésnek azóta igen fontos eredményei vannak. Sóti Ferenc, elnök, Zentai Gazdakör: „Az ottani gazdaságok megismertetése, valamint ugyanúgy visszafelé, a mi gazdaságunk bemutatása, és hogy mindezen gazdaságok hozama és eredménye minél jobb legyen, ennek elősegítése érdekében tesszük ezt.”

A szakemberek szerint a múltbéli tapasztalatok cseréje mellett a jövő kihívásainak való megfelelés is közös érdek az egész Kárpát-medencében. Horváth József, elnök, Orosháza és Térsége Gazdakör: „Európa-szerte generációváltás zajlik, amihez mindenképpen segítséget kell adni, hogy a fiatal gazdaszervezeteken keresztül a fiatal gazdák is megkaphassák azokat a támogatásokat, amit az Európai Unió biztosít.”

A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma illetékesei a fórum munkájának tartalommal való megtöltése jegyében látták szükségesnek a regionális szervezetek létrehozását, amelyek közül elsőként a vajdasági alakult meg. Mindennek számos hozadéka lehet majd a vajdasági termelők számára. Nagy Miklós, elnök, Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége: „A most már Vajdaságban is működtetett falugazdász hálózatnak a bővítésén keresztül még könnyebb, kényelmesebb helyzetbe kerülnek a termelők, és több információhoz, adathoz tudnak jutni, és a mindennapi adminisztrációs dolgoknak az intézésébe a gazdaszervezeteken keresztül tudunk nekik segíteni, és a gazdálkodók ezen keresztül könnyebben és jobban tudnak részt venni a különböző pályázatokon, és használni ezeket az adottságokat.”

A vajdasági regionális szervezet megalakítását a tervek szerint a közeljövőben a Kárpát-medence egyéb területein létrejövő regionális szervezetek megalakítása követi majd.

Forrás: Pannon RTV